Dotkom
A Nokia második félévi előrejelzését is csökkentette
A finn mobiltelefon-gyártó a korábban jósolt legalább 15 százalékos bevétel növekedés helyett immáron legfeljebb 10 százalékos növekedését tart lehetségesnek.
Alig néhány héttel azt követően, hogy a Nokia menedzsmentje bejelentette a második negyedéves árbevétel várható elmaradását a tervekkel szemben, csütörtökön csökkentette második félévi értékesítési előrejelzését is. Így a tavalyi második félévhez képest, a korábban jósolt legalább 15 százalék helyett az eladások legfeljebb 10 százalékos növekedését tartja lehetségesnek a világ legnagyobb mobilkészülék-gyártója.
Az árbevétel elmaradása az eredeti tervektől a hálózati üzletág – mely az árbevétel mintegy 20 százalékát tette ki – piacán található általánosan kedvezőtlen tendenciáknak köszönhető. A vállalat vezetői azonban továbbra is bíznak abban, hogy a bővülés hosszú távon, 2003-tól meg fogja haladni a 10 százalékot mind az értékesítésben, mind a nyereségben.
Mindenesetre a forgalom 2-6 százalékos visszaesését várják a tavalyi második negyedévi 7,35 milliárd euróhoz képest, annak ellenére, hogy az előző, áprilisi előrejelzés még 2-7 százalék közötti növekedést jósolt a második negyedévre. Emellett az 5-10 százalékos többlet helyett is csupán 0-4 százalékos növekedést valószínűsítenek a telefonkészülékek értékesítésével kapcsolatban. Ráadásul az áprilisi előrejelzésben szerepelt 5-10 százalékos hálózatelemi csökkenés helyett már 20,25 százalékos visszaesés várható.
A finn mobiltelefon-gyártó szerdán 5,38 százalékkal olcsóbban, 13,24 eurón zárt a helsinki értéktőzsdén az előző naphoz képest.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/06/20/a-nokia-masodik-felevi-elorejelzeset-is-csokkentette/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





