Connect with us
Hirdetés

technokrata

Új, mobil Intel processzorok

Dotkom

Új, mobil Intel processzorok

A június 3-án indult tajvani Computex kiállításon az Intel bejelentette két új, noteszgépekbe szánt mobil processzorát.

A két processzor egyike egy 2 GHz-es mobil Pentium 4, amely már ebben a hónapban picara kerülhet (a jelenleg kapható leggyorsabb mobil Pentium 4-es 1,8 GHz-en működik).

E megjelenés előszele volt a múlt heti processzorár-csökkentés, melynek során az Intel az összes, jelenleg kapható mobil processzorának árát jelentősen mérsékelte.

Michael Splinter, az Intel ügyvezető alelnöke ugyanakkor elárult egyes részleteket a jövő év első negyedére várt Banias processzorról is. Ismeretes, hogy ez lesz az első olyan processzor az Intelnél, amelyet az alapoktól kezdve a noteszgépekbe fejlesztenek.

Splinter elmondása szerint a Banias tervezése folyamán az alacsony energiafelhasználás volt az egyik elsődleges szempont. A másik igen fontos jellemző a korábbi mobil processzorok létrehozásának hagyományával való teljes szakítás volt. A cég régebbi, notebookokba szánt processzorai ugyanis mindig egy már létező asztali modell áttervezésével jöttek létre.

A processzorral együtt egy integrált grafikusvezérlővel ellátott új alaplapi chipkészlet, a Monterra GM is piacra fog kerülni.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/06/04/uj-mobil-intel-processzorok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés