Dotkom
250 embernek kell távoznia a Palmtól
Mint az várható volt, a kéziszámítógép gyártó tegnap bejelentette, hogy a legújabb leépítések eredményeként 250 embernek kell távoznia a cégtől.
Pénzügyi elemzők szerint az elbocsátások révén éves szinten 15-20 millió dollárt takaríthat meg a vállalat, amely egyébként arra számít, hogy a most pénteken véget érő negyedévének eredményei a korábbi prognózisoknak megfelelőek lesznek, a működésből származó bevétel pedig 250-280 millió dollár körül alakul majd (bár egyes elemzők csupán 220 millió dollárt tartanak valószínűnek). A költségeket és a javak amortizációját nem számítva a legtöbb elemző 7 centes egy részvényre eső veszteséget jósol a Palmnak.
Az elbocsátására kerülő valamivel több mint 250 dolgozó között saját, és szerződéses alkalmazottak is megtalálhatók, azonban mivel egyes részlegekhez hamarosan plusz emberek kerülnek, a dolgozói létszám gyakorlatilag durván 250 fővel, a teljes létszám 15-20 százalékával fog csökkenni. A leépítés egyébként a cég összes részlegét érinti, az IT-szakemberektől kezdve a menedzserekig. Ezt követően a Palm körülbelül 1125 fő saját, és 125 fő szerződéses alkalmazottat foglalkoztat majd.
Thomas Sepenzis, a CIBC World Markets elemzője elmondta, az elmúlt két hétben megnőtt a kéziszámítógép gyártók forgalma. Ráadásul a legtöbb tenyérgépet a Palm tudta eladni az elmúlt 14 napban, megelőzve a konkurens Handspringet és a Compaqot is. A kérdés az, hogy a várhatóan karácsonyig tartó jó időszak elegendő lesz-e ahhoz, hogy ellensúlyozza a Palm eddigi gyenge forgalmát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2001/11/29/250-embernek-kell-tavoznia-a-palmtol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





