Laptop
Aggasztó hírek érkeztek az iPhone atyjáról
Ismét egészségügyi szabadságra megy Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója; a hasnyálmirigy rákkal küzdő Jobs két éven belül így már második alkalommal hagyja el a fedélzetet.
A fontosabb, stratégiai jellegű döntésekben a kezelések időtartama alatt is részt vesz majd a legendás cégvezető.
A napi ügymenetet távolléte alatt Tim Cook, Jobs helyettese felügyeli majd a cégvezető kérésére.
Cook 2009-ben már irányította a társaságot hat hónapig, amikor Jobs először egészségügyi szabadságra ment.
Az Apple-vezér egészségügyi állapotával kapcsolatos hírek árnyékot vethetnek a társaság hamarosan megjelenő eredményeire is.
Az USA-ban hétfőn piaci szünnap van ugyan, azonban a frankfurti kereskedésben így is jelentősen csökkent a cég részvényeinek árfolyama, ahogyan a Nasdaq elektronikus kereskedésében is.
Steve Jobs szervezetében 2003-ben diagnosztizáltak hasnyálmirigy rákot, szerencse a szerencsétlenségben, hogy a cégvezetőnél az egyébként gyakran halálos kór sebészetileg kezelhető formáját találták meg.
Jobs 2009 januárjában féléves szabadságra ment egészségi okokra hivatkozva, a cégvezető májátültetésen is átesett, mielőtt még azév júniusában visszatért az Apple élére.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/01/17/aggaszto-hirek-erkeztek-az-iphone-atyjarol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





