Dotkom
Tovább zsugorodik a Sony Ericsson
A mobilgyártó Sony Ericsson kemény második negyedévre készül, az első két negyedévben súlyos veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni.
A mobiltelefon piac eddigi legnagyobb visszaesését tapasztalhatja ebben az évben, a Sony Ericsson számításai szerint a piac 10 százalékkal szűkül. A cégnek hirtelen csökkent a válság hatására a részesedése, a középkategóriás zenehallgatásra és fényképezésre kihegyezett készülékeire megcsappant az érdeklődés. Az emberek az utóbbi időben inkább az olcsó készülékek, illetve a felső kategóriát képviselő okostelefonok mellett tették le a voksukat.
A cég az első globális kézikészülék gyártó, amely közli második negyedéves eredményeit. A Sony Ericsson csütörtökön adózás előtti 283 millió eurós veszteségről számolt be, ami összhangban van a várakozásokkal. A Nokia eredményei a nap folyamán később várhatóak, írta meg a Yahoo! News.
A svéd-japán közös vállalkozás szerint a költségek lefaragása, és a módosított portfolió hozzájárultak ahhoz, hogy az első negyedéves 358 millió eurós hiányt lefaragják a második negyedévre. “Nagy kihívást jelentett a második negyedév, de az év hátralévő része is kemény lesz”, mondta el Dick Komiyama, a cég elnöke.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/tovabb-zsugorodik-a-sony-ericsson/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





