Connect with us
Hirdetés

technokrata

Új szerverparkot nyitott az Invitel

Dotkom

Új szerverparkot nyitott az Invitel

Mindössze öt hónap alatt 1,5 milliárd forintos beruházással új, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő szerverpark jött létre az egykori Athenaeum nyomda területén.

Az ország második legnagyobb szerverparkjának számító Dataneum első bérlője, az Invitel márciusban költözött be a kőbányai komplexumba. Az alternatív távközlési szolgáltató több százmillió forintos beruházással alakította ki immáron negyedik szerverparkját. A magas műszaki és szolgáltatási színvonalat képviselő, mintegy 1500 négyzetméteren elhelyezkedő Datacenter területe a későbbiekben akár tízszeresére is bővíthető. A nemzetközi szabványoknak is megfelelő létesítmény az ügyfelek saját szervereinek elhelyezése mellett lehetőséget ad a vállalatok számára a teljes informatikai és távközlési infrastruktúra kiszervezésére is. A szolgáltató adatközponti megoldásaival a vállalati informatikai költségek akár 30-50 százalékkal is csökkenthetők.

Az Invitel szerverparkkal kapcsolatos stratégiájának fókuszában a magyarországi üzleti világ áll, a Datacenter a vállalati szektor számára nyújtott szolgáltatások kibővítését jelenti – mondta Martin Lea, az Invitel vezérigazgatója.

A kőbányai komplexum beruházója a kanadai-magyar tulajdonú Central European Capital Co. (C.

E.

C.

C. – Közép-Európai Tőkebefektetési Kft.), amely tíz plusz tíz évre szóló bérleti szerződést kötött a kőbányai ingatlanra az Athenaeum Zrt.-vel, valamint opciót szerzett a teljes komplexum megvásárlására.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/04/23/uj-szerverparkot-nyitott-az-invitel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés