Connect with us
Hirdetés

technokrata

Leánya forgatta ki az Ericsson zsebét

Dotkom

Leánya forgatta ki az Ericsson zsebét

Ha az üzleti világban volna értelme a leányvállalatok megbüntetésének, akkor a svéd Ericsson AB biztosan eltiltaná egy időre a tévézéstől a Sonyval fele-fele részben birtokolt mobiltelefon-gyártó cégét, a Sony Ericssont.

A világ legnagyobb mobilhálózat-szállítójának nettó nyeresége ugyanis 70 százalékkal, 1,9 milliárd koronára (320 millió dollár) zuhant a második negyedévben, főként a Sony Ericsson siralmas eredményei miatt. Emellett csökkentették a profitot a svéd nagyvállalat átszervezéséből fakadó egyszeri kiadások is. Az árbevétel az elemzői várakozásoknál kissé jobban alakult, 2 százalékkal, 48,5 milliárd koronára emelkedett, a gyenge összkép miatt azonban a negyedéves jelentés közzétételét követően csaknem 8 százalékkal esett a társaság részvényeinek árfolyama a stockholmi tőzsdén. Szakértők szerint nem kétséges, hogy a romló gazdasági környezetben zsugorodó mobiltelefon-piac okozta a Sony Ericsson és svéd anyavállalata gyenge nyereségét, és mivel nem látni még az alagút végén a fényt, a befektetők továbbra is számíthatnak hasonló kellemetlen meglepetésekre. Ezt csak tetézheti, ha a mobiltelefon-gyártó továbbra is veszít pozícióiból a Nokiával szemben a magas profitrátával értékesíthető “okos” készülékek piacán vagy ha az Apple megújult iPhone-ja mindkettőjük telefonjait háttérbe szorítja.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/07/22/leanya-forgatta-ki-az-ericsson-zsebet/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés