Connect with us
Hirdetés

technokrata

Magyar javaslat az ökocímkére

Dotkom

Magyar javaslat az ökocímkére

Az Európai Parlament plenáris ülése április 2-án Brüsszelben elfogadta a közösségi ökocímke rendszerről szóló jogszabályt. A jogszabály azt határozza meg, milyen körülmények között adható környezetbarát címke egy terméknek.

Hegyi Gyula, az Európai Szocialista Párt témafelelőse felszólalásában elmondta, hogy a különböző termékek környezetre gyakorolt hatásának fontos tényezővé kell válnia az Európai Unióban. Az új jogszabály megteszi a szükséges lépeseket, hogy a vásárlók jobb és világosabb tájékoztatást kapjanak a leginkább környezetbarát termékekről. Ugyanakkor a mostani nehéz gazdasági körülmények között nem hárít nagy terheket a gyártókra. Hegyi Gyula javaslatára csökkentették azoknak a kis- és közepes vállalkozások terheit, melyek pályázni akarnak a címkére. Így magyar javaslatra olcsóbb lesz a címke kiváltása. Az új jogszabály ugyancsak megkönnyíti és felgyorsítja az engedélyezési folyamot, csökkentve a bürokratikus akadályokat.


Hegyi Gyula kiemelte, nagyon fontos, hogy egy termék esetében az egész életciklust vegyük figyelembe a gyártástól a megsemmisítésig. Gyakran előfordul, hogy egy termék “zöldnek” tűnik, de gyártása, szállítása, illetve majdani megsemmisítése szennyezi a környezetet. A címkét elnyert termékek nem tartalmazhatnak semmilyen veszélyes kémiai anyagot. Ez alól csak nagyon kevés esetben adható felmentés, és csak akkor, ha a termék egyébként környezetbarátabb, mint a helyettesítő termék. Jellegzetes példa erre az energiatakarékos izzó, mely egész életciklusa alatt sokkal kisebb terhelést jelent a környezetre, mint hagyományos társa, de nagyon kis mennyiségben tartalmaz higanyt.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/magyar-javaslat-az-okocimkere/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés