Dotkom
Fizethet a Nokia, mint a katonatiszt
Visszavágnak a Bochumból kivonuló cégnek a németek.
A Észak-Rajna Vesztfáliai tartományi kormányzat úgy döntött, hogy a Nokia finn mobiltelefon gyártó társaságnak vissza kell fizetnie mintegy 60 millió eurós állami támogatást – jelentette az MTI. A finn cég kamatokkal számolva ekkora szubvencióhoz jutott a helyi német kormányzattól. A düsseldorfi gazdasági minisztérium keddi közleménye szerint a Nokia a felszámolandó bochumi gyárában a megállapodáshoz képest kevesebb munkahelyet hozott létre. Emellett a vállalat a megállapodásban szereplő bejelentési kötelezettségét sem teljesítette.
A Nokia költségmegfontolások miatt az év közepén bezárja a Ruhr-vidéki gyártótelepét, felmond az itt dolgozó 2300 teljes munkaidős és 1000 részmunkaidős dolgozónak. A termelés nagy részét az új romániai gyártótelepre, illetve január elejei közlés szerint részben Magyarországra helyezi át.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/03/11/fizethet-a-nokia-mint-a-katonatiszt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





