Connect with us
Hirdetés

technokrata

Régi laptopwinchesterek újrahasznosítása

Laptop

Régi laptopwinchesterek újrahasznosítása

Kis befektetéssel, új szerepben.

Annak, aki nem élete első noteszgépét koptatja, már bizonyára megfordult a fejében, hogy az elavult alkatrészek némelyikét a hordozható számítógépekben is ki lehet cserélni. Tipikusan könnyen kiszedhető elem a merevlemez, mely ráadásul hamar el is avul: a két-három évvel ezelőtt vásárolt 20-40 GB-os háttértárolók a HD-s filmkorszak beköszöntével már szűkösnek bizonyulhatnak. Nosza, vegyünk új winchestert a notebookba; de mit csináljunk a régivel?

Semmiképp se dobjuk ki! Nagyszerűen felhasználható más célokra – például hordozható, USB-s merevlemezt fabrikálhatunk belőle, minimális befektetéssel. Magyar pénzre átszámítva nagyjából két és fél ezer forintért (14 dollárért) már lehet rendelni olyan kitet, mely az összes, 2,5 colos méretű PATA és SATA meghajtóval kompatibilis. Mindkét interfésszel és mindkét féle kábellel ellátták az alumíniumházat, tehát a régebbi mobilwinchester-tulajdonosoknak sem kell lemondaniuk merevlemezük „újrahasznosításáról”.

Mit kap még a vevő a pénzéért? Egy kicsi csavarhúzót az alumíniumház nyitásához/zárásához, valamint egy hordtáskát. Külön tápadapter nem kell hozzá, mivel az áramot a meghajtó USB-n keresztül kapja.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2008/01/29/regi-laptopwinchesterek-ujrahasznositasa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés