Tavasszal mutatta be új középkategóriás készülékcsaládját az LG. A dél-koreai gyártó nem bízta a véletlenre, egyből négy modellel jelentkezett, a Magna, a Joy és a Spirit mellett pedig a Leon-ról is fellebbentették a fátylat. A most tesztre érkezett Leonért 40-50 ezer forint közötti árat kell fizetni, ha hivatalos garanciával szeretnénk hazavinni az új telefonunkat. Lássuk, hogy mit kap az, aki nem hajlandó százezreket adni egy telefonért!
Csomagolás
Egy aprócska dobozban érkezett az LG Leon, a gyártó logójára jellemző színvilággal. Az eszköz fotóján kívül a típus legfontosabb tulajdonságait és különböző, az adott példányra vonatkozó információkat találjuk meg külső részen.

Beljebb sem ér minket meglepetés, a telefon alá a töltőfej, az akkumulátor, a microUSB kábel és a használati útmutató került, más extra kiegészítőre ennyi pénzért ne számítsunk.
Külső
Tagadhatatlanul LG-s a formavilág, a dél-koreai vállalat jól láthatóan törekedett az egységes márkakép kialakítására. Ez jól is sikerült, a Leon kiválóan illik a többi modell mellé. Az alapot biztosan az LG G3 és G4 szolgáltatta, így sehol sem kell szégyenkezni, ha az ember a kezébe veszi a telefont. Az előlapot egy 4,5”-es, 480 x 854 pixel felbontású IPS megjelenítő foglalja el.

A képernyő az árkategóriának megfelelő, azaz a drágább modelleknél fakóbb színekkel és pixelesebb képpel kell beérnünk. Alatta az LG logót és a hátlapnak megfelelő díszbetétet találjuk, ez esetünkben pezsgő színű. A felső élen találjuk a 3,5 mm-es jack bementet, míg a microUSB csatlakozó alulra került. A hangerőállító és bekapcsoló gombokat ne is keressük a telefon oldalán, az a gyártó újkori modelljeinél is tapasztalt módon hátulra került.

Amellett, hogy ez tényleg kényelmes és hamar megszokható, egyetlen hátrányát azért mégis felfedeztem a tesztidőszak során. Mivel a gombok fölé közvetlenül a kamerát pakolták, ezért annak lencséjét elképesztően könnyen össze lehet koszolni, így fotózás előtt nem árt egy gyors tisztítás. Már egyre nagyobb ritkaságnak számít, hogy egy levehető a hátlap, a Leon esetében szerencsére erről van szó. Alatta egy 1900 mAh-es akkumulátort, a SIM és a microSD foglalatot találjuk.
Hardver/Szofver
A megfizethető árért cserébe az embernek kompromisszumokat kell kötnie. Esetünkben talán annyira nem nagyot, hiszen a Leonban egy négymagos, 1,2 GHz-es processzor található, 1 GB RAM és 8 GB memória kíséretében. Az Android 5.0 Lollipop ennek megfelelően kellemesen használható, igaz az átlagos RAM méret miatt azért nem tolerálja a telefon, ha tucatnyi alkalmazást akarunk megnyitni.

Ésszerű használat mellett, a jó optimalizálásnak hála nem volt problémám. Az LG ezúttal is a saját kezelőfelületét húzta rá az Android rendszerre. A felület letisztult, aki próbált már az elmúlt hónapokban egy, a dél-koreai gyártótól származó telefont, az azonnal ismerősként boldogul majd a Leonnal.

Aki egyébként nem elégedett az előretelepített megoldással, az az LG Smart World áruházból további felületeket tölthet le. Apropó Smart World, okostelefonhoz méltóan ezúttal is előretelepítettek néhány alkalmazást.

Az első indítás után a Google gyári programjai mellett az fájlkezelőt és Polaris Office-t is kapunk. A dokumentumkezelő mellett a QuickMemo+-szal is rögzíthetjük gondolatainkat, utóbbival rajzos formában is.
Multimédia
A hátlapon egy 5 megapixeles, LED villanóval felszerelt kamerát találunk. Az egység, mint már említettem, a hátoldali gombok miatt hajlamos a koszolódásra, ezért erre mindenképpen érdemes odafigyelni. Sajnos azonban nem csak ez a probléma a kamerával. Bár az egység gyorsan elkészíti a fotót, a fókuszálással néha akadnak gondot, van, hogy nem ott lesz éles a kép, ahol szeretnénk.

Ha összejön a kívánt fotó, akkor azért annyira nem kell panaszkodnunk, a színek és a zaj is rendben vannak. Az előlapi kamera VGA felbontású fotók készítésére alkalmas, ezzel maximum Facebook selfie-ket készíthetünk. Mindkét egységnél működik az LG hangfelismerője, azaz a csíz, vagy LG szavakra elkészíti a képet anélkül, hogy hozzányúlnánk. Videókat Full HD felbontásban rögzíthetünk. Ez egyébként a lejátszásoknál is érvényes, 1080p-nél nagyobb anyagokat nem kezel a DivX lejátszó.

Gyári zenelejátszóból egyből kettőt találunk a fedélzeten, a Google zene mellett az LG saját programja is kipróbálható. Különösebben egyik sem túlságosan érdekfeszítő, album, lejátszási lista, előadó és dal szerint választhatunk a kedvenceink közül. A gyári csomagban található headset kielégítő minőségű, tömeg közelekedésen jó szolgálatot tesz.
Adatkommunikáció/Üzemidő
A Leon 4G LTE a nevével összhangban képes az LTE hálózatokon való szörfölésre, nem is akárhogy, hiszen az eszköz 150 Mbps letöltési és feltöltési sebességet garantál.

Nem maradt ki az n-es WiFi sem, illetve Bluetooth 4.1 , az NFC és az A-GPS is felkerült a fedélzetre. Az 1900 mAh-es akkumulátor visszafogott használat mellett 2 napig működteti a telefont, de aki sokat játszik/internetezik, az egy nap után keresheti a töltőt.
Végítélet
Az ár figyelembevétele mellett jónak találtam az LG Leon-t. Az LTE támogatásért, az Android 5.0 rendszerért és a négymagos processzorért nagy dícséret illeti az LG-t, a képet csak a nem tökéletes kamera és kijelző rontja le kissé. Ha valaki úgy dönt, hogy az olcsó ár mellett neki ez belefér, akkor viszont évekre jó társra talál a Leonban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/tesztek/2015/07/16/teszt-lg-leon-4g-lte-kameleon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]