Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy S7 Edge – Levesz a lábadról

Mobil tesztek

Teszt: Samsung Galaxy S7 Edge – Levesz a lábadról

A Samsung mindent beleadott a Galaxy S7 Edge megalkotásakor. Ha érdekel, hogyan sikerült a dél-koreai gyártó újdonsága, olvasd el tesztünket!

A Samsungot hosszú ideig vádolták azzal a márka ellenzői, hogy a zászlóshajójának számító Galaxy S sorozat minősége nem üti meg a kategóriában elvárt mércét. Hiába volt ugyan minden szempontból felsőkategóriás hardver a készülékekben 2015-ig az anyagminőség nem érte el a HTC, az Apple vagy épp a Sony modelljeinek szintjét. Ezt javította a Galaxy S6-tal a Samsung, így a letisztult külsejű, üveggel borított telefon óriási siker lett. Mint azonban mindennek, úgy ennek a típusnak is volt néhány hibája. A Galaxy S7 megalkotásakor a Samsung épp ezeket a problémákat igyekezett kiküszöbölni. Lássuk, hogyan sikerült neki!

Csomagolás

Hozzám egy tesztelői csomagolású Galaxy S7 érkezett, így a doboz a fekete bolti verziótól eltérően hófehér színben pompázott. Beljebb a telefont, gyorstöltésre is képes töltőfejet, a microUSB kábelt, egy microUSB-USB átalakítót (segítségével például pendrive-ot csatlakoztathatunk a készülékhez) és a headsetet helyezték el a mérnökök.

Külső

Legyen szó akár egy tesztelői, akár egy hagyományos csomagolásról, egyvalamit már most garantálhatok: senki nem fog ilyesmivel foglalkozni. Abban a pillanatban ugyanis, amikor az ember kezébe veszi a telefont, semmi mással nem akar foglalkozni. Mindez a Samsung dizájnereinek köszönhető, hiszen az S7 formaterve igazán jól néz ki! Ennél a modellnél nem kérdés, hogy az előlapról szól minden, hiszen az 1440 x 2560 pixel felbontású, 5,5 colos Super AMOLED megjelenítő a kétoldalt ívelt széleivel igen egyedi külsőt kölcsönöz a telefonnak.

IMG_4851

Alatta az ujjlenyomat-olvasóval kombinált home gombot találjuk, amelyet kédoldalról a vissza és az opciók érintőgomb fog körbe. Felül a Samsung logóját, az 5 megapixeles előlapi kamerát találjuk a közelségérzékelő szenzorral karöltve. Külön kiemelném, hogy a formatervezők itt is szép munkát végeztek, az oldalsó fém keret rendkívül stílusosan ívelődik tovább a telefon oldaláról. Apropó ívek, nemcsak az oldalak, de a felső és az alsó rész is ilyen stílusban lett kialakítva. Felülre került a microSD és a nanoSIM kártyákat rejtő foglalat, míg alul a microUSB csatlakozót és a 3,5 mm-es jack-et találhatjuk meg, a hangszóróval és a mikrofonnal karöltve.

IMG_4852

Mivel rengetegen kritizálták a Samsungot a Galaxy S6 kitüremkedő kamerája miatt, nem véletlen, hogy ezen a részen faragtak elsőként, így a Galaxy S7 már jelentősen kisebb kitüremkedéssel rendelkezik. Ez is látszik ugyan, de tényleg látványosan kisebb. A 16 megapixeles DualPixel kamera mellett a LED villanót és a különböző, az S Health alkalmazásnál igénybe vehető szenzorokat találjuk (úgymint pulzusszám- és véroxigén-telítettségmérő). Rajta kívül csak a Samsung logó töri meg a Gorilla Glass 4-gyel borított hátoldal egységességét.

IMG_4853

Oldalsó gombokból csak hármat kapunk, így a bekapcsolást a jobb, míg a hangerő állítását a bal oldalon végezhetjük. Szerencsére a telefon használata során nem kell komoly kompromisszumokat kötnünk, hiszen az S7 rendelkezik IP 68 minősítéssel, azaz az újdonságnak nem okoz gondot, ha fél órán át másfél méter víz alatt tartjuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy strandon, kádban, illetve akár a sivatag közepén sem kell a zsebünkben tárolnunk, bátran elérhetjük az általunk óhajtott funkciókat.

Hardver/szoftver

A Galaxy S7 Edge lelkét az európai kiadásban a gyártó saját, Exynos 8890 Octa lapkakészlete jelenti. Ez négy, 2,3 GHz-es és négy 1,6 GHz-es magot tartalmaz egy Mali-T880 MP12-es GPU-val karöltve. Az izmos hardver mellé még 4 GB RAM-ot és 32 GB memóriát építettek be a mérnökök. Ahogyan azt már korábban is említettem, az S7-ben szerencsére bővíthető a tárhely, így akár 128 GB-os microSD kártyát is vásárolhatunk, ha az alkalmazásaink, zenéink vagy fotóink nem férnének el a beépített memóriában. Az biztos, hogy tartalommal szívesen töltjük majd meg a Samsung újdonságát, hiszen a Galaxy S7 Edge nemcsak szép, de rendkívül gyorsan és kényelmesen is használható. Az erős hardver és az Android 6.0.1-es operációs rendszer kombinációja azt eredményezi, hogy gyakorlatilag semmire sem kell várnunk, a telefon pillanatok alatt betölt mindent. Ennek fényében talán nem véletlen, hogy a Samsung igen bőkezűen pakolta tele alkalmazásokkal a készüléket, így a dobozból kivéve a Microsoft teljes értékű Office csomagjával is találkozhatunk, azaz van Word, Excel, Powerpoint, OneNote, OneDrive és Skype is.

12903936_1321450907881920_247874241_o

Emellett az első indítás után feljelentkezhetünk Instagramra, Facebookra és WhatsApp-ra is, nem kell előzőleg letöltenünk a szükséges szoftvereket. A listából nem hiányoznak az olyan, alapvető programok sem mint a Gmail, a Chrome, a YouTube vagy épp a Google Maps sem, hiszen a kalifornai gyártó megszokott androidos szoftverei egytől egyig megvannak az S7 Edge fedélzetén. Természetesen a Samsung saját megoldásait is megtalálhatjuk, így a fájlkezelő, a hangrögzítő, a gyártó által fejlesztett e-mailkliens és internetböngésző mellett az S Health, az S Voice és a Play Áruház alternatívájaként is használható Galaxy Apps is bátran használható. Úgy gondolom, hogy a fenti felsorolásból leginkább az S Health érdemel külön említést, hiszen a pulzus- és véroxigén-telítettségmérőnek hála az alkalmazás rendkívül széleskörűen képes figyelemmel követni a pillanatnyi állapotunkat.

12941093_1321451011215243_160327297_o

Az már természetes, hogy a giroszkópnak hála a telefon folyamatosan számolja a megtett lépéseinket, de az S Health szerencsére nem csak ennyit tud. A két, korábban említett szenzorral bármikor megvizsgálhatjuk a pillanatnyi állapotunk, de ha kedvünk úgy kívánja, az elfogyasztott ételekről és italokról is kimutatást készíthetünk, illetve azt is megszabhatjuk, hogy inkább az aktívabb életstílus felé tereljen minket a telefon, vagy épp olyan javaslatokat várunk, amik az egészségesebb étkezésben segítenek.  Jó hír, hogy az alkalmazások mellett a TouchWiz felületre is rágyúrt a Samsung, így a korábbi modelleknél tapasztalható lassulásoknak, logikai bukfenceknek nyoma sincs. Ez állítólag annak is köszönhető, hogy a dél-koreai gyártó a Google fejlesztőinek a segítségét kérte. Akármi is legyen az igazság, a menürendszer kinézetét és használhatóságát nem érheti kritika. A fentről lehúzható értesítősávban számtalan beállítási lehetőségünk van, így innen kezelhetjük a fényerőt, az adatkapcsolatot, a GPS-t és persze az üzenetek jelzésének stílusát is. Emellett természetesen az új értesítéseket is itt rendszerezi a telefon. Ha már a beállításokról is szó esett, megemlíteném, hogy a korábbi kiadásoktól eltérően most mindent rendkívül jól rendszerezve találunk meg, azaz nem fordulhat elő, hogy nem találjuk meg azt a konfigurációs lehetőséget, amit keresünk.

12476878_1321451021215242_310208350_o

Persze nemcsak konfigurálni, használni is egyszerű a telefont. Az alkalmazások mellett ugyanis olyan szoftveres ínyencségeket élvezhetünk, mint az Always On kijelző, amelynek hála az S7 Edge folyamatosan megjeleníti az órát, kiírja a fontos értesítéseket és tájékoztat az akkumulátor állapotáról. Mindez az AMOLED technológiának köszönhető, hiszen ez lehetővé teszi a megjelenítőnek, hogy bizonyos pixelek folyamatosan működjenek, anélkül, hogy az komolyan befolyásolná a telefon akkumulátorának állapotát. Igazán hasznos, hogy kikapcsolt kijelzőnél a telefon megjelenítőnek oldalát megdörzsölve egy keskeny panelen megjelennek a legfontosabb értesítések. Persze nemcsak ebben speciális a Galaxy S7 Edge, hiszen az S6 Edge-nél megismert egyedi, a használhatóságot jelentősen javító funkciók itt is jelen vannak. Így a kijelző egyik, általunk beállított sarkáról folyamatosan elérhetjük az általunk megadott alkalmazásokat, illetve névjegyeket. Mindez akkor nyújt  hathatós segítséget, ha úgy szeretnénk elintézni valamit, hogy közben nem lépünk be a menübe/jutunk vissza a főképernyőre. Persze az sem gond, ha egyszerre több feladatot is el egyidejűleg végeznénk el, az S7 Edge ugyanis támogatja a kétablakos működést. Amennyiben az adott alkalmazás támogatja, akkor valós időben futtathatjuk a kedvenc applikációinkat. Nem maradtak ki a gesztusvezérlési lehetőségek sem, így például egy beérkező hívás során elég a telefonra tennünk a tenyerünket, hogy elnémuljon a csengés.

Multimédia

Sokan meglepődtek az S7 bemutatásakor, hogy az S6-ban megismert, 16 megapixeles kamerát egy 12 megapixelesre  cserélték. Szerencsére visszalépésről szó sincs, a lencse mögött ugyanis a Sony új, Sony IMX260 típusú szenzorját találjuk. A  F/1,7-es rekeszértékű egység villámgyorsan fókuszál, így rendkívül gyorsan elkészíthetjük az általunk óhajtott fényképet. Mindez nem véletlen, hiszen a DualPixel technológia lényege, hogy minden egyes pixel bal és jobb felére egy-egy fotódiódát helyeznek el, amik a fotonokat a fáziskéséses autófokusz számára feszültséggé alakítják. Azaz, ha egy kicsit is megváltozik a téma (tehát elmozdítjuk a telefont) a rendszer azonnal újrafokuszál, így mindig tökéletesen éles képeket lőhetünk. Persze bemozdítani ezt is be lehet, de ahhoz már rendkívül gyors mozgásokra van szükség.

20160331_150739

Ha viszont nem kapkodunk, akkor gyönyörködhetünk a végeredményben, hiszen az elkészült képeket igen nehéz kritikával illetni. Legyen szó akár a színhelyességről, akár a dinamikatartományról vagy épp a vonalélességről a Galaxy S7 minden területen remekel, legyen szó akár nappali, akár éjszakai fotózásról. Nemcsak hardveres, de szoftveres téren is jó a helyzet, a Samsung egyedi megoldása igen széleskörűen használható. Az automata üzemmód mellett kapunk manuális, szelektív fókuszos és panoráma opciót is, illetve akár videókollázsok,, virtuális és hyperlapse felvételek készítésére is lehetőségünk van az élő adások közvetítése mellett. A profi fotósok biztosan élvezni fogják, hogy JPG mellett RAW-ban is el tudja menteni a telefon a fotókat, csak győzzük tárhellyel. Nemcsak álló-, de mozgóképek területén is remekel a Galaxy S7 Edge, hiszen akár UHD felbontású anyagokat is felvehetünk. Az optikai képstabilizátornak hála ezek az anyagok is élesek és kiváló minőségűek.

20160331_150457

Nemcsak rögzíteni tudunk UHD-ban, hiszen a beépített videólejátszó a DivX és az Xvid mellett MKV-kal is megbirkózik, így 4K-s filmekkel is szórakoztathatjuk magunkat út közben. Zenei téren a Play Zene áll a rendelkezésünkre, a szoftver album, előadó, dal és lejátszási lista szerint tudja csoportosítani a zenéinket. Lehetőségünk van hangszín beállítására is, illetve igény szerint bekapcsolhatjuk a térhatás opciót is, vagy épp kiválaszthatjuk a koncertterem módot, amivel egyből a színpad közelében érezzük magunkat. Sajnáltam, hogy kimaradt az FM-rádió, így ha út közben kifogynánk a zenéinkből, online streamingszolgáltatók közül kell választanunk.

12903482_1321451017881909_942114840_o

A csomagban megtalálható headset minőségével elégedett voltam, a kiegészítő jó hangminőségben szólalt meg, nemúgy, mint a beépített hangszórók, amelyektől többet várna az ember. A mono, a telefon alján elhelyezett egység ugyanis kissé laposan szól, de azért még bőven a használható tartományban marad. Reméljük, jövőre tanulnak a HTC-től és egy BoomSound-hoz hasonló megoldással találkozhatunk a Galaxy S8-ban.

Adatkommunikáció/Biztonság

Zászlóshajóról lévén szó a Galaxy S7 mindent tartalmaz, amire most a Samsung képes. Nem véletlen, hogy az LTE támogatású telefon kétcsatornás WiFi támogatással is rendelkezik, illetve az ac szabványú WiFi-kel is elboldogul. Nem maradt ki a Bluetooth 4.2 és az NFC sem, illetve a GPS is a repertoár része.

IMG_4854

Üröm az örömben, hogy az infrától el kell búcsúznunk, ezzel a modellel már nem irányíthatjuk az ilyesformán vezérelhető készülékeket a közelünkben. A biztonság tekintetében viszont nem érheti kritika az S7-est, az új ujjlenyomat-olvasó rendkívül gyorsan érzékeli az érintéseinket. Feloldáshoz nemcsak ezt használhatjuk, hiszen PIN és jelkód beállítására is lehetőség van, illetve azt is megadhatjuk, hogy egy eszköz közelében automatikusan feloldódjon a telefon.

Üzemidő

A Samsung a telefon ezen pontján is javított, így a Galaxy S7-ben már nem az S6 2600 mAh-es akkumulátora teljesít szolgálatot, a hosszútávú működésről egy 3600 mAh-es egység gondoskodik. Hála az igen energiatakarékos lapkakészletnek és a hasznos szoftveres funkcióknak, a telefon átlagos felhasználás mellett két napon keresztül is működik. Igaz, azok, akik tényleg ki akarják használni az S7-be épített funkciókat, valószínűleg naponta fogják tölteni a készüléket. Amennyiben mégis lemerülne a telefon, úgy a gyorstöltés funkciónak hála kicsivel több mint másfél óra alatt 100%-ra feltölthetjük.

Végítélet

Az ember nagy fába vágja a fejszéjét, ha az S7 Edge-be bele akar kötni, hiszen a Samsung letette az asztalra a közel tökéletes androidos okostelefont. Az egyik negatívumaként én az 5,5 colos méretet tudnám felhozni, hiszen a tesztidőszak alatt többen is jelezték, hogy nagy számukra a Samsung újdonsága. Szerencsére nekik azonban ott a “hagyományos” 5,1 colos megjelenítővel rendelkező S7, amely az Edge funkciókon kívül minden jóságot ugyanúgy tartalmaz. Ezen kívül a telefon árát lehet még felhozni ellenérvként, hiszen egy ilyen modellért a cikk írásakor 220-240 ezer forint körüli árat kell fizetnünk, ami nem kevés. A bivalyerős hardver, a szemkápráztató képernyő és a stílusos készülékház okán ugyanakkor mégsem tartom túlzottnak az árat. Ha tehát fontos a külső és az erős hardver, a Galaxy S7 Edge most az egyik legjobb választás a piacon.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Samsung Galaxy S7 Edge

  Megjelenés éve: 2016
  Pro:  
  - Gyönyörű külső
  - Erős hardver
  - Vízálló kialakítás
 
  Kontra:  
  - Jelenleg még drága
  - Mono hangszóró
  - Nincs FM-rádió
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,5"
  • kijelző felbontása: QHD"
  • kijelző típusa: Super AMOLED"
  • eszköz mérete: 150.9 x 72.6 x 7.7 mm
  • tömeg: 157 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Exynos 8890 Octa
  • memória: 4096 MB
  • háttértár: 32 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 12 megapixeles hátoldali kamera, 5 megapixeles előlapi
  • video chat:  
  • video felbontás: UHD
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM/HSPA/LTE
  • WiFi: 802.11 b/g/n/ac
  • Bluetooth: Bluetooth 4.2
  • GPS: A-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 6.0.1
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3600 mAh
  • tapasztalat: Átlagos használattal 1,5-2 nap.
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés