Teszt: Huawei Ascend P6 – Pengeélen

Már egy ideje böngészem a hardveraprót és a vaterát, hogy milyen telefonra kellene lecserélnem a 4S-t, legutóbb egy Samsung Galaxy S3 LTE-t ajánlottak egy az egybe, melyre majdnem rá is ugrottam. Miután sikeresen lecsúsztam a bizniszről újból elkezdtem nézelődni: szóba jöttek a Sony-k, Samsung S4 mini, na és körülbelül ekkor csörgött a telefonom, hogy lenne itt egy Huawei tesztre. Jaj de jó, gondoltam, és készítettem elő a SIM kártya kiszedőt az iPhone-hoz.

Minőségi anyaghasználat

Meg is jött a P6-os, melybe át is raktam gyorsan a micro SIM-emet, illetve pontosabban a legutóbbi iPhone 5 teszt után vágott nano-SIM-emet, a hozzá járó átalakítóval. Kicsit zavarban voltam, mert két nyílás is található a készülék oldalán, nem tudtam először pontosan, hogy melyik lesz a SIM és melyik a microSD otthona, de ezen azért gyorsan túllendültünk. A telefont külsőre amúgy rendkívül tetszetős: baromi vékony és látszik, hogy minőségi anyagokból lett összerakva: semmi csillogó-villogó műanyag a hátlapon, minőségben már-már az iPhone 5-ös anyaghasználatára emlékeztet, vagy talán annál még egy fokkal jobbra.

A készülékházon, illetve azon belül az elő- és a hátlapon a két kamerán, illetve hátul a fotózást segítő mobilfényen túl nem sok érdekes van: fekete, nagy kijelző, oldalt hangerő és bekapcs gombok, felül pedig a microUSB-s töltő kapott helyet. Annál érdekesebb azonban a készülék fejhallgató csatlakozója, mely alul, a készülékház oldalán kapott helyet egy fémes dugasszal lezárva. A lezárás egyébként amellett, hogy ízlésesre sikerült nagyon, a másik felén egy SIM kártya kiszedőként is használható kis tűt rejt, mely igazán jól eltalált gondolat lenne akkor, ha a felhasználók nagy százaléka az első futás alkalmával nem veszítené el ezt a kis okosságot. Az alapcsomagba tehát én mindenképp raktam volna legalább kettő másikat, arra az esetre, ha ez eltűnne.

A telefon alsó pereme műanyagból készült, valószínű hogy azért, hogy az e mögé rejtett Wifi antenna vevője jobban fogja a jelet, mintsem a fém házon keresztül. A hátlap nagyon szép: szálcsiszolt alumíniumnak tűnik.

Beszéljünk egy kicsit a méretéről is, mely jóval nagyobb, mint az iPhone 4S-sé, sőt, az 5-ösnél is szélesebb és hosszabb is, talán egy fokozattal lehetne kisebb a telefon a mostani méreténél. Nincsen kis kezem, és némi ujjtornával át is érema kijelző két sarkát, de a Wesselényi utcában egy bejövő hívásnál az első nap sikerült a betonon landoltatni a telefont, melyet hál’isten minden következmény nélkül – értsd karcolások, ütődések – túlélt.

Ugyanakkor a méretes telefon, a maga 4,7 collos kijelzőjével a használhatóságot illetően körülbelül annyi előnyt hordoz, mint hátrányt: nagyon jó, hogy rajta jó nagy képek jelennek meg és webböngészéskor is minden jó nagy, de a határán van annak, hogy az ember kényelmesen tudja a zsebében hordani. Ugyanakkor mivel jó nagy, így az embernek jó sok barátja lesz hirtelen: sok-sok androidos felhasználó kérdezi meg a telefon márkáját, nézi meg a látványos, sok szögből is jól látható, szép színekkel kecsegtető kijelzőt és kérdezi meg a telefon árát (függetlenül és „akciósan” is 120 körül van).

Belbecs

Az ár-értéket illetően előre bocsátom, hogy a P6-os így papíron elég jól teljesít. Négymagos proci, 2 GB memória, 8 gigás tárhely, szép kidolgozás, nagy kijelző, kell ennél több?

És akkor itt álljunk is meg egy szóra: sajnálom, hogy szegény P6 tesztben kell ezzel kapcsolatban kifakadnom, de mérhetetlen pazarlásnak gondolom azt, hogy ma egy telefon operációs rendszerének megfelelően stabil és smooth futtatásához 4, sőt lassan 8 magos processzorok kellenek, 2 GB memóriával. Az illúzió, miszerint mindenki lehet alkalmazásfejlesztő ilyen hardver támogatottsággal persze nagyon szép, csak lehet, hogy hosszú távon értelmesebb és környezettudatosabb lenne az erőforrás-hatékonyan fejleszteni, mintsem a hardvergyártás pumpálásával kisemmizni a Föld erőforrásait.

És akkor – társadalmi szerepvállalás rovatunkat bezárván – folytatva a tesztet hadd meséljek a jó pár nap használatával kapcsolatos élményeimről. A P6-os a maga androidos mivoltával kellemesen használható készülék, gyorsan átszívta a neveket az iPhone 4S-ről, és a mindennapokat illetően is azt mondanám, hogy olyan 70%-ban elégedett voltam vele. Tetszett a variálható menüstílus, az először általam a Nokia 8800-ákban látott megfordításra elhalkuló csengés, a fülünkhöz tartva automatikus hívásfogadás, és maga a kezelhetőség is. Nem véletlenül, ugyanis a gyári, 4.2.2-es androiddal hozott menüstílus erőteljesen hajaz az iOS-re: nincs már külön alkalmazások gomb, hanem egyszerűen jobbra-balra tallózhatunk az előre, vagy általunk később telepített appok között, azok mappákba rendezésének lehetőségével együtt. Tetszik, hogy olyan alkalmazások, mint például a hátsó fényt bekapcsoló zseblámpa, vagy a Polaris Office végre gyárilag rajta vannak a készüléken, egy Skype és egy Facebook is bőven elférne rajta ugyanígy, na persze csak akkor, ha a Microsoft-Google-Facebook hármas esetleg túlgondolkodna saját, egymást korlátozó üzletpolitkáján.

A maradék 30% – amivel nem voltam feltétlenül elégedett – elsősorban a fotós képességeinek köszönhető: sajnos a tapasztalataim szerint meg sem közelíti a fotózás élménye az iPhone-ét, a készült képek minőségét nem is említve. Hiába tud másodpercenként x fotót készíteni és ezáltal meglepni környezetünket arról, hogy milyen kis gyorsan dolgozik a négy mag a kezünkben, hiába állítható az ISO, a fehéregyensúly, az expozíció, a kontraszt és a telítettség, én egyrészről a telefont instant fotózásra használom, másrészről pedig nem tudok mit kezdeni azzal, hogy fotózás előtt egy telefon kijelzőjét percekig nyomkodjam az elérhető minőség maximalizálásáért. Erre ott vannak a profi fotógépek, a telefon szerintem nem erre való, még akkor sem, ha HDR módot, geotagging-et, mosolydetektort és időzítőt is kapcsolhatunk mindenhez. Ha pedig ezeket ignoráljuk és automata módban fotózunk, akkor a végeredmény sajnos sokszor még a telefon kijelzőjén is csúnya lesz. Mindemelett a sorozatfotózáskor is, sőt a telefon menüjének böngészése közben is a P6 nekem baromira melegedett használat közben. Elég volt sokszor az animált menüben ide-oda lépdelnem az oldalak között, máris érezhetően forrósodott a telefon hátlapja, mely vélhetően a vékony design oltárán hozott áldozatok egyikeként fogható fel.

Összegezve

A P6-os összességében szerintem egy jó koncepció a felsőkategóriás, vékony, ám az indokoltnál kissé nagyobb okostelefonok piacán, de az instant élményekre vonatkozóan van még mit fejlődnie, pont multimédiás téren. A fotós képességeket illetően nekünk nem kerek a készülék, a zenével azonban meg vagyunk elégedettek: a készülék saját zenelejátszóját végre nem csak geekek fogják szeretni használni, hanem az átlag felhasználó is. A Lítium Polymer akkumulátornak köszönhetően a telefon nekünk másfél napot bírt egy feltöltéssel, ezt az energiatakarékos mód testreszabásával amúgy talán két napig is ki lehet tolni, ez mindenképp dicséretes. Mi a magyar átlagkeresetért cserébe azért csak óvatosan ajánlanánk, több készülék is van a piacon, ami talán mind méretben, mind funkciókban talán optimálisabb választás lehet a P6-nál.