Laptop
Verseny-felügyeleti eljárás a UPC ellen
Magánszemély panasza nyomán versenyfelügyeleti eljárás indul a UPC Magyarország ellen.
Mint arról január közepén hírt adtunk, egy magánszemély a UPC Internet-szolgáltatásával kapcsolatban bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), amely most úgy határozott, hogy verseny-felügyeleti eljárást indít a kábeltévés céggel szemben.
A bejelentést tevő magánszemély számára a mai napon kipostázott határozatból (amely szerkesztőségünkhöz is eljutott) kiderül, hogy a (GVH) észlelte, hogy a UPC Magyarország Kft. Budapest XIII. kerületében elzárkózott a 2001. végéig ott kábelhálózaton keresztül Internet-szolgáltatást nyújtó Tvnet Kft-vel való, a UPC új hálózatához való hozzáférésre vonatkozó szerződés megkötésétől, és ezzel valószínűsíthetően megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényeket.
A verseny-felügyeleti eljárás nyomán keletkező döntés minden bizonnyal precedens értékű lesz, mivel a UPC Budapest több kerületében hasonlóképp kíván megválni riválisaitól, ahogyan a Tvnet esetében is tette Angyalföldön. E kerületben valószínűleg főként azért váltott ki nagy felháborodást a Tvnetes felhasználók körében a UPC agresszív piaci magatartása, mivel a 2002. január 1-től a UPC chello szolgáltatásán kívül gyakorlatilag semmilyen más típusú állandó Internet-kapcsolat nem elérhető, még a napjainkban népszerű telefonkábelen keresztüli ADSL sem (a kerületben lévő optikai gerinchálózat ugyanis állítólag túl modern, ezért itt már csak az ADSL-nél fejlettebb -és valószínűleg költségesebb- SDSL, más néven szimmetrikus DSL technológia kerül majd bevezetésre, ám azt még nem tudni, hogy mikor).
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/03/12/verseny-felugyeleti-eljaras-a-upc-ellen/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





