Viselhető Tech
Hivatalosan is bemutatták a világ legszebb okosóráját
Az első kör kijelzős androidos óra mindössze 250 dollár.
A Motorola várva várt okosórája, a Moto 360 végre megérkezett hivatalosan is. Több mint öt hónappal ezelőtt láthattuk először a termék renderelt képeit, és a vállalat tegnap éjjel végre bemutatta a készüléket az IFA rendezvényen. Egyik legfontosabb kérdés az ár volt, melyet természetesen már tudtunk: 250 dollárt kérnek darabjáért, és megrendelhető a vállalat honlapjáról, a Google Play Store-ból, és a Best Buy webshopjáról is. Ezzel beigazolódtak a korábbi pletykák és kiszivárgott információk.
Ez az első Android Wear okosóra, mely kör kijelzőt kapott, és ezáltal egyértelműen az egyik legattraktívabb kiegészítő vált a piacon. Talán ennek is köszönhető volt a nagy érdeklődés megjelenése előtt. Mint azt már korábban is említettük, az óra rendkívül minőségi anyagokból készül, szíja bőr és háza acél, és több színvariáció is elérhető belőle. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az eddig sosem látott fényszíjas verziót sem, melyből ezüst és fekete változat elérhető, és csupán 50 dollár felárat kell cserébe fizetnünk. Kijelzője 1.5 inches, és 320 x 290 felbontású. Hamarosan hozzánk is elérkezik, hiszen Angliában már október elején kapható lesz.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/viselheto_technologiak/2014/09/05/moto-360-ifa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]











