Teszt: Nokia Lumia 610 – Olcsó húsnak azért nem mindig híg a leve

Senkit ne riasszon el az a tény, hogy a Windows Phone-t bizony szokni kell. És bár bizony jócskán fejlődött a Microsoft mobil operációs rendszere, a Windows Phone 7.5-öt, akárcsak Redmond, én is eltemetem. A bemutató szóljon a készülékről, ne a mobil OS-ről, így csupán a külső jegyeket, a belső értéket és a tudást nézem szigorúan. A WP 7.5 csak a körítés.

Nem jó kenőpénzhez

A Lumia 610 egy kisebb kék téglában érkezett, mely nagyban hasonlít a régi korok nokiás dobozaira, de ebbe már nem férne el 15 guriga. Szerintem még 5 sem. A doboz kihúzható és rögtön a tetején egy kis tartóban ott van maga a kék telefon. Előlapi kerete csillogó, elüt a kék hátlaptól. Nekem túl csicsás és tudom, hogy a zsebben hordva egy idő után veszíteni fog fényességéből, kopott műanyaggá fog válni.

A tartó alatt található egy kis tok, benne a felhasználói kézikönyvvel, alatta pedig a doboz alján található három rekeszben a töltőfej (végre!), a megfelelő hosszúságú töltőkábel (hurrá!) és a headset, amihez jár még néhány gumipöcök, mert a Nokia mérnökei úgy gondolták, hogy nem mindenkinek egyforma a hallójárata. Tehát máris középkategóriában éreztem magam. El vagyok kényeztetve.

A második telefon
A készülék piszok olcsó. Anno nagyjából ennyiért vettem az 5210 Xpress Music telefonomat, ami akkor 39 ezer forintba került. Igaz, az pannonos volt, ez pedig kártyafüggetlen.

A készülék középkönnyű (131 gramm) és kellemesen vastag (12 mm). Jó kézben tartani, bár a hátlapja kicsit ropog a kezem alatt, de ettől még nem a „finn ropogósról” beszélünk. Ami furcsaság, hogy a bekapcsoló gombja jobb oldalt, középen található. Én állandóan a felette található hangerő szabályozóval akartam lezárni, bekapcsolni. Jó, de akkor mi van a tetején? A kérdés jogos: a számomra érthetetlen microUSB bemenet és a logikusnak ható fülhallgató kimenet. Ami viszont tetszik, hogy nem feledkeztek meg a fényképezőjének az elsütő gombjáról, mely szintén a telefon jobb oldalán található, de alul. Így viszont kevesebb állókép meg állóvideó készül majd a készül vele a jövőben.

A kijelzője 3.7 hüvelykes, mely a kedvenc méretem egy okostelefonnál. Nem túl nagy, de nem is kicsi. A felbontása is megfelelő a kategóriában, 480×800 pixel. A kijelző típusa TFT kapacitív, mely abszolút az olcsóság miatt történhetett meg, ráadásul csak 65 ezer színt képes megjeleníteni. Egy mai okostelefonnál alap a 16 millió szín. Ennek örömére a fekete inkább szürkés.

A kijelző alatt három érintőgomb található: a vissza, a Home gomb (az ablak) és a keresés. A kategóriájában levő androidos készülékeknél bizony gyakra előfordul, hogy ezeknek a gomboknak nincs is megvilágításuk, így nem látszódnak sötétben, Itt viszont van háttér megvilágítás, ami szintén jó pont a Nokiának.

A hátlap, amellett hogy olyan BKV-s „újbuszkék”, nekem tetszik. Dizájnilag mindképpen. Mint írtam, kicsit ropog, de ez annak is köszönhető, hogy levehető. Nagy nehézségek árán tudtam csak leszedni először, ma már jobban megy.

Így hozzáférünk az akksihoz, ami egyébként 1300 mAh-es Li-Ion típusú, mely nagyjából az egy napot kibírja. Sajnos csak az akkumulátor eltávolítása után tudjuk betenni a micro SIM kártyánkat.

Amiről nem esett még szó, az a fényképezője, melyből csak egy hátlapi van (belépőszintnél nem divat az előlapi kamera). A kamerája 5 megapixeles, autofókuszos és LED vakus. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb felbontása a képeknek 2592×1944 pixel. Videóban viszont nagyon pocsék, csupán VGA felbontásban tud rögzíteni (640×480). Ne várjunk a fényképezőtől nagy csodát, örüljünk, hogy vakus.

Maga a hardver nagyjából egy Android 2.3.x-et tudna futtatni, jelen esetben viszont piszokgyorsnak tűnik az egész rendszer. Pedig a 800 MHz-es Cortey-A5-ös processzora vagy a hozzáadott 256 MB RAM nem épp a csúcs felé repíti a készüléket. Mégis jól van rá optimalizálva a rendszer, ilyen kijelző panelhez és felbontáshoz pedig tényleg bőven elég az egy magocska. Beépített tárhelyével azonban csínján kell bánni, ugyanis van összesen 8 GB-unk és kész.A Windows Phone 7 legnagyobb hátránya, hogy az iOS-hez hasonlóan megveti a bővítésnek még csak a gondolatát is. És ha elkezdünk térképeket adogatni a Nokia ingyenes navigációs applikációjához, hamar feltelepítünk akár 2 gigát is.

Ami még az olcsóság ára, hogy az adatforgalomra szánt 3G modemje se mai csirke, HSDPA modem van benne maximum 7.2 Mbps letöltési sebességgel. Viszont WiFi-je 802.11 b/g/n, van benne A-GPS, 2.1-es Bluetooth.

Kapcsoljuk be!

Húsz másodperc se kell neki ahhoz, hogy betöltődjön az operációs rendszer, mely a szokásos, Windows Phone-ra jellemző kezelőfelületet jelenti. Főképernyőn az egyméretű csempék, balra húzva elővarázsoljuk a menüt, mely inkább hasonlít egy bevásárló listára, semmint egy mindent magában foglaló aloldalt. A Nokia hozzáadott értékei nagyjából kimerül a „Nokia autóval” és a „Navigáció” nevű appokkal. A kijelző színei olyanok, mintha a Nap egy kicsit kiszívta volna azokat.

A hangerőre nem volt panasz, viszont a minőségére igen. Jobb, ha fülhallgatón keresztül hallgatjuk az RDS rádiót, mert bár nagyon hangos a készülék, doboz hangja van. A csörgését azonban a zsebben hordva is meg fogjuk hallani.

Maga a készülék azonban a gyenge hardverek ellenére is gyorsnak mondható, és bár nem ezen fogunk Max Payne-ezni, ettől még az alapjátékok, mint az Angry Birds vagy a Fruit Ninja, gond nélkül fognak menni rajta, ráadásul jó hangosan.

Ilyen képeket készít

Verdikt
A Windows 7.5-ről felesleges írni, szokni kell, de szerethető. A telefon pedig nagyon szimpatikus darab lett. Belépőszint, de az ára nem elszállós. Igaz, kijelzője gyenge, fényképei úgyszintén, videója egyenesen pocsék. De az ember nem nagy elvárásokkal veszi meg a második telefonját, aminek a számát megadja a főnökének, majd beállítja csengőhangnak a Nokia Slow Coffe-t. Elárulom, évközben a 3GS-emen is ez a csengőhangom. Kategóriájának egyik legjobb vétele.