Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Alcatel One Touch 993D – kettesben, okosan, majdnem jól

Mobil tesztek

Teszt: Alcatel One Touch 993D – kettesben, okosan, majdnem jól

Az Alcatelt is elérte a mobiltelefónia racionalizálásának szele. A „miért cipeljek magammal két mobilt, ha két SIM-em van” című kérdésre igyekeznek más gyártók mellett ők is megoldást kínálni ezzel a modellel. Nem is rosszul, és főleg nem drágán.

A tesztünkön nagyon jól szereplő Alcatel OT-995 modell „jóárasításával” előállított a cég egy nagyon hasonló (legalábbis szerintem ebből a modellből származik), ám kicsit nehezebb modellt, ami két SIM egyidejű kezelésére alkalmas. Be kell valljam, alapból nem szeretem a kétSIMes modelleket, akkor sem, ha a Nokia, akkor sem, ha a Samsung és akkor főleg nem, ha valamelyik kínai „noname” gyár gyártja. Egyszerűen az az elvem, hogy egy telefon=egy hívószám. De elfogadom, hogy mások máshogyan gondolkoznak erről. Mondjuk lehet elegánsan is megoldást találni, erre látunk példát ennél a modellnél.

Külső

Ránézésre megszólalásig (pontosabban: kézbe vételig) hasonlít a 995-ös modellre a készülék, ám annál picit kisebb a kijelző (4,3″ helyett 4″), szerényebb a processzorteljesítmény is, de a többi tulajdonság nagyjából megmaradt.

Az összeszerelés minősége itt sem hagy kívánnivalót maga után, az alkatrészek kidolgozottsága is megfelelő, a hátlap enyhén recés kiképzésének köszönhetően a fogása is biztos, nem gyűjt ujjlenyomatot sem.

Alul egyedül a microUSB csatlakozó van, ez az, amit állandóan variál az Alcatel, hogy hol szélesebb oldalával lefelé, hogy azzal felfelé forrasztja a főpanelbe. Ennél a modellnél most épp a többiekkel megegyező, szélesebbel lefelé metódust alkalmazta (számomra ez a szimpatikusabb, megszokottabb).
Az előoldalon látható még a jobb alul a szögletes beszédmikrofon-nyílás is.

Jobb oldalon egyedül a hangerőszabályzó található, kellemes nyomáspontú mikrokapcsolókat alkalmaznak, jól érezhető a kapcsolás pillanata, parányi kattanás formájában.

Felül pedig a szokásos, bekapcsológomb és a 3,5 mm-es audio-kijárat.
A bal oldal teljesen üres. Meg kell említeni még a körbe futó, fémes kinézetű, mattított keretet, mely a prémiumérzetet hivatott erősíteni a vásárlóban. Ez tényleg elegáns, de azért ne feledjük, egy kb. 50ezer Ft-os modellről beszélünk.

Felül a beszédhangszórón és az előoldali VGA (640 x 480 pixeles felbontású) kamerán kívül van még két okosság (nem nagyon látszik a képen sajnos, de az ALCATEL felirattól jobbra található, rejtve), az egyik a közelségérzékelő, a másik az automata fényerőszabályzó érzékelője.

Hátul egymás alatt helyezkedik el az 5 MP-es kamera lencséje, a LED mobilfény és alatta a kihangosító-hangszóró. A kamerával egyvonalban, attól itt jobbra látható a másodlagos mikrofon, mely a zajcsökkentésben hivatott segíteni, meglepően jó hatásfokkal, komoly külső zajnál is igen jól érthető marad, amit mondunk a vonal túlsó oldalán lévő ember számára. Alul pedig az onetouch logo látható.

 A hátlapot levéve megláthatjuk bal felül az akkumulátor kivétele nélkül cserélhető (ún. hot swappable) microSD foglalatot, mely a belső, kevesebb, mint 2 GB-nyi szabad területet hivatott kibővíteni, akár 32 GB-tal is. Jobbra találjuk a két SIM-kártya-foglalatot, egymás alatt, szorosan. Bevallom, komoly küzdelem volt előbb berakni, de még inkább kivenni a két SIM-et, annyira rossz megoldást alkalmaztak a kártyaolvasónak, a két kártyát chippel egymás felé kell berakni, a SIM-olvasó egy kis nyelv tulajdonképpen, ami alul is, felül is érintkezőket tartalmaz.
A 2-es (alsó) SIM-et csipesszel, csőrös fogóval, majd végül körömmel kipiszkálva sikerült visszaszereznem a telefontól. Lehet ám, hogy ez idővel bejáratódik, na meg nem is kell naponta kiszedegetni, mindenesetre ennél még csak jobb megoldással találkoztam Dual SIM-es modelleknél. Persze, az is biztos, hogy ez a legkisebb helyen megvalósított megoldás. De rossz belegondolni, hogy mondjuk mit csinálna egy gyárilag kivágott (de ki nem tört) microSIM-es kártyával (az ilyenek még normális SIM-fészkeknél is okoztak komoly gondokat), manapság már csak ilyet adnak mindenütt, szerencsére az én kártyáim még nem ilyenek voltak.

Meg kell még említenem az alsó három érintőpont megvilágítását, ami méltatlan a készülékhez, egyszerűen gagyisztikus.

Kettő db LED-del oldják meg a három darab érintőpont megvilágítását, ennek megfelelően a két szélső nagyon világos, a középső Home meg olyan, mintha tönkrement volna alatta a LED. Ha már mindenképpen spórolni akartak 10 Ft-ot készülékenként a harmadik LED elhagyásával, akkor tehették volna közelebbre a LEDeket egymáshoz. Vagy bármi mást, fényvezetőt 2 Ft-ért, mindegy, csak ezt ne így!

Belső

Szokatlan, hogy a kikapcsolt készüléknél a bekapcsoló gombhoz érve a kijelző fehéren felvillan és nagyjából 3 mp-ig világít is, azután bekapcsol (de ennél ha rövidebb ideig nyomom, akkor csak világít, akárhányszor is nyomom 3 mp-nél rövidebb ideig). Nem tudom, ezt éjjelilámpa-gyanánt találta-e ki az Alcatel a kikapcsolt készülék zseblámpaként alkalmazhatóságára, vagy csak így sikerült. Nekem mindenképpen szokatlan. De ha zseblámpa-ötlet, akkor jó. Kár, hogy soha nem kapcsolom ki éjszakára sem a készülékemet, max. lenémítom. Ettől persze másnak, más szokásokkal tényleg remek ötlet lehet.

3 másodpercnyi világítás után viszont feléled a masina, szépen komótosan bebootol, felmegy mindkét hálózatra és már lehet is használni. Sajnos a dupla SIM-kártyának itt is megvannak a hátulütői, míg az egyiket használjuk, a másik addig blokkolva van, mintha ki lenne kapcsolva a készülék. Ha a tulaj beszél az egyes vonalon és a kettesen a hangposta aktív, akkor arra megy a másodikként bejövő hívás, nem ad foglaltat a hívónak. Erre amúgy nem is lenne technikailag sem lehetőség.
A processzor egy Qualcomm MSM7227A, a Dual SIM-es készülékeknél sűrűn alkalmazzák, 800 MHz és 1 GHz közötti frekvencián hajtják meg, enné la készüléknél a nagyobb sebességet választották. Grafikus gyorsítónak a szintén népszerű Adreno 200-at kapta, ez 384.000 pixelhez (480×800-as felbontáshoz) teljesen elegendő.
Memóriában nincs túlságosan eleresztve, 512 MB jutott mindössze,  ez nem túl sok, de ezen az árszinten sajnos megfelelőnek mondható.
Szoftveresen egészen jól ellátott a készülék, sok csili-vilit kapunk (értem ezalatt jópár játék, megvásárolandó program korlátozott demoját), de vannak igazán hasznos alkalmazások is. Ilyen pl .a DropBox kliensszoftvere, egy vonalkódolvasó, a Chrome böngésző. Ja, és ki ne hagyjam, a legfrissebb, 4.0.4-es Androidot tartalmazza alapból, tapasztalat szerint megfelelő a hardver ereje ehhez az oprendszerhez, ritkán tapasztalhatóá, hogy kevés lenne a hardver, de olyankor látványosan áll minden. Na persze, ez volt a célom, hogy megizzasszam és – őszintén – egy egymagos, 1 GH-zes masinától körülbelül ez a teljesítmény várható el.

A multimédiás képességek az árához képest talán még épp jónak mondhatók, az 5 MP-es kamera hozza az elvárható minimumot (többet sajnos nem, erős a zajszűrés, sok képrészlet lesz az enyészeté, kromatikus aberráció sokfelé), videofelvételben a WVGA a maximum, tehát 480p, annál nagyobbat lejátszani nincs értelme rajta, mivel úgysem tudja megjeleníteni azt a felbontást.
Audioban a hozzá adott headset eléggé gyér, se alja, se teteje a hangzásnak, de sajnos  egy profi(bb) fejhallgatóval sem történt komolyabb változás, persze azért érezhetőn jobb lett.

Összefoglalva

Olcsó, majdnem jó, dual SIM-es készülék, inkább szűkebb pénztárcájúaknak, vagy olyanoknak, akiket ledönt a lábukról a dual SIM-es készülék iránti vágy.
Sajnos nálam az OT-995 tesztjénél érzett megelégedés és csodálat itt nem jött elő. Ennek ellenére az ár-teljesítmény értéke miatt vállalható a készülék.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Alcatel One Touch 993D

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - Összeszerelés minősége
  - Anyaghasználat
  - ICS 4.0.4
 
  Kontra:  
  - Gyenge fotominőség
  - Nagyon szerény headset
  - Nehezen használható DualSIM-foglalat
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4"
  • kijelző felbontása: 480 x 800 pixel"
  • kijelző típusa: TFT LED"
  • eszköz mérete: 63,9 x 124,4 x 11,5 mm
  • tömeg: 150 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM7227A, 1000 MHz, Qualcomm Adreno 200 GPU
  • memória: 512 MB
  • háttértár: 2 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC (max. 32 GB)
  • portok: microUSB, 3,5 mm audio
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 MP főkamera, VGA másodkamera
  • video chat:  
  • video felbontás: 840x480@30fps
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM850, GSM900, GSM1800, GSM1900, UMTS900 (B8), UMTS2100
  • WiFi: Wi-Fi 802.11 b/g/n, Wi-Fi hotspot
  • Bluetooth: 3.0
  • GPS: A-GPS, Geotagging
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android v4.0.4 (Ice Cream Sandwich)
  • spec. szoftverek: Accuweather, Biowallet Signature, Barcode Scanner, Chrome, Dropbox, féltucat Gameloft játék időkorlátos demója
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1500 mAh
  • tapasztalat: Kevés, 24 óránál többet bizonytalanul tud teljesíteni.
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés