Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy Player 4.2 – A szórakoztató útitárs

egyéb kütyük

Teszt: Samsung Galaxy Player 4.2 – A szórakoztató útitárs

A Samsung új mobil médialejátszója járt nálunk.

Furcsa módon, de kezdetnek érdemes talán tisztáznunk tesztünk tárgyának nevét, ami nem minden esetben teljesen egyértelmű. A készülék dobozán “Samsung Galaxy S WiFi 4.2” a felirat, de a Samsung hivatalos oldalán így biztosan nem fogjuk megtalálni, ott már egyszerűen csak “Galaxy Player 4.2“-ként szerepel. A név boncolgatásának és a konkrét termék azonosításának annyi lehet egyébként az értelme, hogy ne keverjük össze a Samsung médialejátszók korábbi generációjával, melyek a Samsung Galaxy S WiFi 5.0 és Samsung Galaxy S WiFi 4.0 neveket már viselték, ám a Galaxy Player 4.2 és Galaxy Player 3.6 már csak kizárólag az új generáció elnevezése.

 

Külsőségek

A Galaxy Player 4.2 külseje remekül utal funkciójára, de legalábbis jóval kevésbé összetéveszthető egy mobiltelefonnal, mint a korábbi Galaxy S WiFi készülékek. Ez szembetűnő, mivel a sztereó hangszórókat már nem hátrafelé, hanem a kijelző fölött és alatt felénk fordítva helyezték el, illetve eltűntették a mikrofon látható jeleit.

A 66,1 x 124,1 x 8,99 mm méretekkel kifejezetten vékonynak ható, ergonómiailag jó kialakítású eszközt kapunk. Az előlapon a 4,2″ WVGA 800×480 TFT kijelzőn kívül találhatóak felül az elülső VGA felbontású kamera és alul a megszokott androidos kezelőszervek, melyek közül a középső gomb fizikailag nyomkodható, a két szélső pedig érintős.  Gombokból már csak jobb oldalra jutottak továbbiak: bekapcsoló és hangerő, a készülék alján pedig a micro USB töltő és a fülhallgató csatlakozó található, míg a hátlapon a vakut nélkülöző 2 megapixeles kamera kapott helyet.

A házzal kapcsolatos fontos jellemző, hogy a hátlap lepattintható, így az akkumulátor házilag cserélhető, valamint szintén a hátlap eltávolításával férünk hozzá a micro SD bővítés foglalatához, ha nem lenne elég a beépített 8 vagy 16 GB memória.

Funkciók és használat

A Samsung Galaxy Player 4.2 androidos médialejátszó, tehát telefonálni nem lehet vele, azonban kiválóan tudunk rajta filmet nézni, zenét hallgatni, internetezni, a beépített GPS segítségével navigálni, és játszani. A korábbi Samsung médialejátszókhoz képest talán ez utóbbi az a funkció, melyre a gyártó a Galaxy Player esetében fokozottan igyekszik felhívni a figyelmet, mivel gyárilag telepítik a Need for Speed: Hot Pursuit, valamint jelenlegi ajánlat szerint a FIFA 2012 játékokat is.

A teszt során a készülékre nem volt panasz, mármint amit tud azt jól tudja, de talán egy-két hiányosságba bele lehetne kötni. Ilyen például az automatikus fényérzékelő hiánya, ami egészen jól jönne például egy autós út során, hiszen evidens, hogy mozgó járműben folyamatosan változnak a fényviszonyok. A másik hiányosság, hogy a kameráról lemondtak, a 2 megapixeltől csodát semmiképp ne várjunk, vaku nélkül pedig még inkább esélytelen, hogy fényképezőként is tekinthessünk a Galaxy Playerre.

A felsoroltakon kívül azonban tényleg minden rendben van, még játszani is egészen jól lehet a 4.2 méretű kijelzőn, az akkumulátor akár 2 film megtekintését simán bírja, a kezelés egyértelmű és egyszerű, valamint a készülék minőségére szintén nem lehet semmi panasz.

Értékelés

A Samsung Galaxy Player 4.2 remek médialejátszó és kézi játék konzol egyben. Ajánlható annak, akinek a telefonja amúgy nem alkalmas ezen eszköz által nyújtott funkciókra, vagy egyszerűen csak szereti szétválasztani, hogy mi az, amivel telefonál, és mi legyen az, amin filmnézés vagy játék közben semmiképp se csörögjön be egy hívás. Jelenleg az ára 45-50 ezer forint között alakul, ami nem olcsó, de az is igaz, hogy olyan telefont nem biztos, hogy találunk, ami a Galaxy Player funkcióit ebben a minőségben tudja, így kiegészítőként megvan a létjogosultsága.



Szólj hozzá!

További egyéb kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés