Smart home
Varázsdeszka a Sony-tól
A Segway-hez hasonló gördeszka-szerű járművet szabadalmaztat a vállalat.
A Sony olyan motorizált gördeszkát jegyeztetett be, amely a testsúly mozgatásával irányítható. A jármű előre és hátrafelé is megy, valamint jobbra és balra is kanyarodik, a haladás iránya attól függ, merre mozdul el a vezető az egyensúlyi helyzetéből.
Az elképzelések szerint a jármű hasonló lesz ahhoz, az egyensúlyozás erősítésére szolgáló, jelenleg főként a fitnesz területén alkalmazott, a cirkusz világából jól ismert eszközhöz, mely nagyon egyszerű felépítésű: egy hengerre helyezett deszkáról van szó. A különbség „csupán” annyi lesz, hogy kettő vagy annál több, mozdulatokkal irányítható elektromotorokat tartalmaz majd. A jármű természetesen leáll bizonyos szituációkban, például ha leesik róla használója.
A megoldás nagyon emlékeztet a Segway kétkerekű személyszállítójához. Ez esetben szintén a test súlypontjának áthelyezésével (előre-hátra dőléssel) lehet szabályozni a mozgató elektromotorokat, emellett az eszköz dőlését lézeres giroszkópok érzékelik, amelyek az információkat a motort vezérlő számítógépbe juttatják.

Mint ismeretes, 2006. szeptemberében néhány Segway-nél működési hiba lépett fel: a forgatónyomaték nem bizonyos esetekben az ellenkező irányba hajtotta a kerekeket, esést okozva ezzel.
Emlékezetes volt Bush elnök nagy esése is 2003 nyarán. A gyártó természetesen üzemhibára fogta a nagy bukfencet.

Ez alapján a Sony azt fontolgatja, hogy akár kettőnél több kereket alkalmaz majd a szerkezetbe a jármű stabilitásának javítása érdekében.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/01/04/varazsdeszka-a-sony-tol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





