Connect with us

Hirdetés

technokrata

Világuralomra tör a 20 éves Linux

Dotkom

Világuralomra tör a 20 éves Linux

A Linux magra épülő, vállalati szintű szolgáltatásokat biztosító SUSE Linux húsz éve, 1992-ben indult útjára.

A neves évfordulót a szervezet, egész éves kampánnyal ünnepli, amely a SUSE múltját és jövőjét mutatja be. A legfőbb történelmi mérföldköveket, illetve az elkövetkező évekre vonatkozó terveket világszintű eseménysorozaton ismertetik, amelybe bele tartozik a SUSE ügyfelek, partnerek és rajongók számára a legfontosabb bemutató eseménynek számító SUSECon 2012 rendezvény is.

A kampány során várható információk és tevékenységek annak bemutatására helyezik a hangsúlyt, hogyan fejlődött a vállalat a kezdetektől egészen odáig, hogy a világ vezető technológiai vállalataival partnerségre lépve innovatív és költséghatékony, vállalati szintű szoftver infrastruktúrát nyújthassanak vásárlók egész generációjának.

A SUSE gyökerei 1992-ig nyúlnak vissza, amikor három német egyetemi matematikus hallgató és egy frissdiplomás szoftvermérnök megalapította közös szoftverfejlesztő vállalkozását. A Linuxban rejlő lehetőségeket felismerve a csapat Linux operációs rendszerek terjesztésébe, illetve támogatásába fogott. A “S.u.S.E.” nevet választották, amely a német “szoftver- és rendszerfejlesztés” kifejezés (Software und System Entwicklung) rövidítése. A nevet később SUSE-ra rövidítették.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés