Connect with us
Hirdetés

technokrata

Így néz ki a Windows 8

Laptop

Így néz ki a Windows 8

Az első képek az új operációs rendszerből.

Egyre jobban szorongatják a Microsoftot riválisai – és itt elsősorban nem is az olyan klasszikus kihívókra kell gondolni, mint a desktop Linux disztribúciók. Sokkal inkább a tabletek és okostelefonok operációs rendszereiről van szó, főként a Google Androidról. Ennek megfelelően a következő, asztali számítógépekre fejlesztett Windows nem lesz könnyű helyzetben megjelenésekor. Javítandó a helyzetet, a Microsoft designt váltott és új szolgáltatásokkal vértezte fel a platformot – a külső változása azonban sokaknak ismerős lesz…

Redmond ugyanis ugyanazt a megjelenést alkalmazza a Windows 8-ban, mint ami irodai alkalmazáscsomagjának 2007-es változatában bemutatkozott. Az Office szalag ugyan nem váltott ki osztatlan lelkesedést – a régi motorosok számára nehezen volt megszokható -, de tény, hogy a számítástechnikát újonnan felfedezők igényeinek figyelembevételével alkották meg. A Microsoft most is valami ehhez hasonlóra törekszik: olyanoknak (is) igyekszik könnyebben használhatóvá tenni a platformot, akik eddig egyáltalán nem, vagy csak ritkán próbálkoztak az operációs rendszerrel.

Marmite névre keresztelt szalagos kezelőfelülete várhatóan hasonló vitákat vált ki, mint az Office esetében, ezért a Microsoft már most, a korai béták korában elérhetővé tette a tesztelőknek, hogy minél hamarabb kapjon visszajelzést a szükséges változtatásokról. A lenti screenshotok tanúsága szerint a Windows Explorerben is felbukkan majd az UI.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/05/igy-nez-ki-a-windows-8/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés