Laptop
A Ford és az Intel használni fogja a Windows következő verzióját
A Ford, a Continental Airlines, a Starwood Hotels és az Intel használni fogja a Windows 7 operációs rendszert, ami segíthet népszerűsíteni a szoftvert az üzleti ügyfelek körében.
A Ford, a Continental Airlines, a Starwood Hotels és az Intel dolgozói a megjelenés előtt kipróbálhatták a Windows 7 operációs rendszert, és a többségüknek elnyerte a tetszését a program.
A Starwood hét szállodájában telepítette az új Windows-t az érintőképernyős számítógépeire. A terminálokat, melyek segítségével a szállóvendégek megnézhették az emailjeiket, digitális képeslapokat küldhettek vagy ételeket és italokat rendelhettek a szállodák halljának egy külön erre a célra kialakított részén helyezték el.
A Ford az üzemeinek a számítástechnikai eszközeit fejleszti és ennek a keretében váltott az új operációs rendszerre, az Intel pedig annak ellenére, hogy a Windows előző verziója iránt nem mutatott különösebb érdeklődést, ötszáz munkatársa segítségével próbálta ki az új rendszert.
A Microsoft arról számolt be, hogy mind a négy, a szoftvert kipróbáló cégnek tetszett az új operációs rendszer, és rendelni fognak belőle, ami segíthet népszerűsíteni a programot az üzleti ügyfelek körében. A redmondi cégnek azért is rendkívül fontos az üzleti ügyfelek megnyerése, mert a Windows Vista operációs rendszerüket csak a cégek elenyésző része használta.
A Goldman Sachs felmérése szerint a vállalatok 24 százaléka tervezi, hogy egy-másfél éven belül lecseréli a számítógépein használt operációs rendszert a Windows következő verziójára, 67 százaléka pedig egy későbbi időpontban szintén váltást tervez, ami azt jelzi, hogy sikeresebb lehet az üzleti ügyfelek körében a Windows 7, mint a Vista volt, írja a Bloomberg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/a-ford-es-az-intel-hasznalni-fogja-a-windows-kovetkezo-verziojat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





