Connect with us

Hirdetés

technokrata

Betiltották a Microsoft Wordöt!

Laptop

Betiltották a Microsoft Wordöt!

Bírói végzést kapott Redmond, egy szabadalmi vita kapcsán.

Leonard David, Texas állam keleti kerületi bírája tiltó határozatot adott ki, mely szerint a Microsoft köteles beszüntetni bármilyen Microsoft Word termék értékesítését vagy az Egyesült Államokba való behozatalát, amely képes .XML, .DOCX vagy DOCM file-ok megnyitására. Redmond csalódottságát fejezte ki az ítélet kapcsán, és bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. „Hisszük, hogy a bizonyítékok alapján tisztán látszik, nem követtünk el jogsértést, és az i4i szabadalma érvénytelen.” – nyilatkozta Kevin Kutz, a vállalat egyik szóvivője az esetet követően.

Két éve tartó vita
De ki/mi ez az i4i, és hogyan tudott ilyen horderejű ügyben nyerni a szoftverfejlesztő gigász ellenében? Nos, a torontói cég még 2007 márciusában vádolta meg a Microsoftot azzal, hogy megsérti egy 1998-ban bejegyzett szabadalmát (konkrétan az 5.787.449-es számút). Ez egy olyan dokumentumrendszert ír le, ami szükségtelenné teszi a formázási kódok manuális beágyazását.

És hogy miért érinti ez a Microsoftot? Nos, a redmondiak Wordbe integrált funkciója, az XML egyfajta „oldalleíró nyelv”, amely hétköznapi emberi szem számára is értelmezhetővé teszi a szövegeket. Szemben a HTML-lel, ami előre meghatározott tagekkel rendelkezik, az XML lehetővé teszi a fejlesztők (és a felhasználók) számára saját adattagek létrehozását.

Így pedig máris látható, miért citálta a kanadai vállalat szövetségi bíróság elé a Microsoftot. Májusban – a texasi Tylerben ülésező – bíróság megállapította, hogy Redmond Word 2003 és 2007 szoftvere sérti az i4i szabadalmi jogait, illetve elrendelte egy 200 millió dolláros kártérítés kifizetését. Ezt követte az újabb, keddi döntés, melynek során további 40 milliós kártérítést ítéltek meg a kanadaiak javára szándékos szabadalomsértés okán. A Microsoftnak 60 napon belül kell fellebbeznie a rá kirótt, XML-t tartalmazó Wordökkel kapcsolatos tesztelési, bemutatási és marketing tevékenységeket tiltó határozattal szemben.

Két hónap után nincs több Word?
Meglehetősen valószínűtlen, hogy Redmond arany tojást tojó tyúkja eltűnne a piacról. A vállalat előtt álló két hónapban ugyanis sokféleképpen alakulhat az ügy. Fellebbezést nyújthat be a cég, megállapodhat az i4i-jal, illetve alkalmazhat olyan technikai megoldást is, ami eltávolítja az ominózus eljárást a kérdéses alkalmazásokból.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés