Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komplett DVD-filmeket a merevlemezre

Laptop

Komplett DVD-filmeket a merevlemezre

Akár kéklézeres alkotásokat is másolhatunk, a védelem kiiktatásával.

Boltban megvásárolt filmek lemásolása körül már évek óta zajlik a vita: a felhasználók szerint joguk van biztonsági másolatok készítésére, a jogtulajdonosok szerint viszont a másolásvédelem kiiktatása törvénybe ütköző cselekedet. A patthelyzet még szinte biztosan fenn fog állni néhány évig; addig azonban mindkét félnek el kell fogadnia, hogy lesznek olyanok, akik igenis le akarják dönteni a korlátokat. És nem azért, hogy illegális terjesztésre sarkallják a felhasználókat, csupán abból a szándékból, hogy kényelmesebbé tegyék az életüket.

Manapság már elterjedtek a több 100 GB-os kapacitással bíró winchesterek. Egy ilyen merevlemezről (pláne a szintén terjedő otthoni szerverekben teljesítő RAID-es, nem ritkán TB-os kapacitású adattárolókról) jóval kényelmesebb filmet válogatni, mintha öt polcnyi gyűjteményből böngésznénk ki a hangulatunkhoz illő alkotást. Ehhez azonban először a felhasználónak fel kell másolnia a birtokában levő DVD-ről a filmet a számítógépre – és itt segít a DVDFab HD Decrypter, melynek nemrég jelent meg legújabb változata. Az alkalmazás ugyanis képes kiiktatni a másolásvédelmi eljárásokat (ACSS, CSS, RC, RCE, APS, UOPs, Sony ARccOS) a korongokról, így szabadon duplikálhatóvá teszi a műsoros lemezeket.

Download szerverünkről a szoftver legújabb, 5.2.3.0 változata már letölthető. Ez a verzió már kezeli az USA-ban megjelent Bangkok Dangerous és Disaster Movie filmeknél alkalmazott új másolásvédelmi eljárásokat. Továbbfejlesztett VSO írómotorral rendelkezik, valamint jelentős mértékben felgyorsult „DVD to Mobile” átalakítás. Emellett megjavították a szoftver jónéhány apróbb hibáját (például a fagyásokat, összeomlásokat produkálókat). A több kisebb hibától mentesített, Blu-ray-t is kezelni képes és Ipod-barát kiadás ingyenes (freeware), tehát egy próbát érdemes tenni vele, ha nagy gyűjteménnyel rendelkezünk, és kényelmetlennek tartjuk a lemezek keresgélését, lejátszóba való pakolgatását.

Azt nem szabad elfelejteni, hogy használata törvénysértő, amennyiben a felhasználó nincsen birtokában az eredeti lemeznek!



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés