Connect with us
Hirdetés

technokrata

Ezermagos processzorok

Laptop

Ezermagos processzorok

Hamarosan idejétmúlttá válnak a mai egy-két-négymagos lapkák.

Még az idei évben megjelennek az első nyolcmagos processzorok az Intel kínálatában, melyek a Nehalem architektúrára épülnek majd. Ezzel jelentős előrelépést tesz hardveres szinten az Intel az elosztott utasítás-feldolgozás irányába – ám mindez csak apróságnak tűnik ahhoz képest, amit nemrég tett közzé a vállalat. A chipgyártó gigász ugyanis arra bíztatta a programozókat, hogy kezdjenek úgy gondolkodni, mintha processzormagok ezrei állnának rendelkezésre egy számítógépben.

Jerry Bautista, az Intel Tera-scale Computing Research Programjának társigazgatója nemrég arról számolt be, hogy a grafika-intenzív környezetben minél több mag áll rendelkezésre, annál jobb lehet a teljesítmény. Erre kontrázott aztán rá a múlt héten Anwar Ghuloum, az Intel Microprocessor Technology Labjának vezető mérnöke, aki a következő bejegyzést tette egy vállalati blogban: „Végső soron a tanács, amit adhatok, hogy a fejlesztőknek magok tucatjaiban, százaiban, ezreiben kell elkezdeniük gondolkodni.”

Komoly probléma, állítja a mérnök, hogy a programozók gyakran hajlamosak a kényelmesebb út felé haladni, és nem optimalizálják az általuk fejlesztett programokat a minél nagyobb párhuzamosságra. Ha egy szoftver kihasználja a két- vagy négymagos architektúrában rejlő lehetőségeket, az jó; de fel kell készülni arra, hogy nagyságrendekkel magasabb magszám esetén is skálázódjon a teljesítmény (vagyis minél több végrehajtóegység áll rendelkezésre, bizonyos határok között annál jobb legyen a programok futása), mondta Ghuloum.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés