Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sikeres a Linux-Windows együttműködés

Laptop

Sikeres a Linux-Windows együttműködés

Úgy tűnik, kiállja az idő próbáját a Novell és a Microsoft „kibékülése”.

A Novell bejelentette, hogy a Microsofttal együttműködve olyan Linux-felügyeleti megoldásokat fejleszt, amelyekkel a vegyes informatikai környezetek egyszerűbb felügyeletét biztosítja a felhasználók számára. A Microsoft és a Novell meglévő technológiai együttműködési megállapodásukra alapozva iparági szabványokkal és nyílt forráskódú összetevőkkel járulnak hozzá a felügyeleti képességek szabványosításához.

„A Microsoft felhasználja, valamint kibővíti az OpenPegasus projekt általános információmodell-objektumkezelőjét (Common Information Model Object Manager – CIMOM) és olyan együttműködési szolgáltatókat is biztosít a nyílt forráskód közösségnek, amelyek amellett, hogy összegyűjtik a felügyeleti adatokat, elérhetővé teszik azokat a felügyeleti szolgáltatások számára.” – mondta Brad Anderson, a Microsoft felügyeleti és szolgáltatási részlegének vezérigazgatója.

Az együttműködés keretében a Novell a Microsofttal közösen bővíti ki a Microsoft Management Summit 2008 rendezvényén bejelentett System Center Operations Manager 2007 Cross Platform Extensions kiegészítést. A Microsoft System Center Operations Manager kiegészítése olyan iparági szabványokat használ, mint a WS-Management, emellett nyílt forráskódú szoftverekkel biztosítja a Linux- és UNIX-rendszerek felügyeletét. A Microsofttal való együttműködésnek köszönhetően a Novell az iparági szabványok és a nyílt forráskódú szoftver segítségével Linux-felügyeleti csomagot fejleszt a System Center Operations Manager 2007 rendszerhez. Emellett a vállalat a ZENworks rendszer-felügyeleti termékek Linux-felügyeleti képességeinek bővítését tervezi a nyílt forráskódú együttműködési szolgáltatók segítségével.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés