Laptop
Végre: az első OLED-es laptop
A Samsung megmutatta, hol áll a hipervékony, alacsony fogyasztású technika napjainkban.
12,1 colos méretű kijelzőt kapott az a kísérleti modell, amelyet a távol-keleti vállalat nemrég mutatott be Dél-Koreában. A szerves fénykibocsátó diódákat (OLED) alkalmazó technika egy WXGA (1280×786 pixeles) felbontású display-ben vált kézzelfoghatóvá. Az AMOLED-ek nyolcadik generációjára alapuló fejlesztés révén jelentősen sikerült csökkenteni a hibás pixelek számát, számolt be az eredményről a Samsung.
Ismeretes, hogy a szerves diódáknál nem csak az okozhat gondot, hogy be van-e ragadva az adott pixel (azaz vagy teljesen halott, vagy valamilyen színnel világít ugyan, de ezt nem képes változtatni), hanem a világítás erejének is minden képpontban vezérelhetőnek kell lennie, ami egy plusz hibaforrás. Az OLED kijelzők ugyanis nem rendelkeznek háttérvilágítással – többek között ennek is köszönhetik az LCD-khez képest alacsonyabb fogyasztásukat és vékonyabb kialakításukat.
A nemzetközi nyilvánosság a héten ismerheti meg a noteszgépbe szerelt fejlesztést: Los Angeles-ben mutatja be a Samsung a hordozható számítógépet. Kereskedelmi megjelenésére azonban még egy darabig várni kell – a vállalat 2009-re datálja az első ilyen laptopjainak piacra lépését. Igaz, akkor két nagyobb modell fog debütálni: egy 14 és egy 15,4 colos kijelzővel szerelt változat kerülhet a boltok polcaira.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2008/05/19/vegre-az-elso-oled-es-laptop/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





