Laptop
Szoftverlefagyások Windows alatt
Egyetlen fejlesztő felelős a hibák legnagyobb, közel 30 százalékos részéért – és az NEM a Microsoft.
A Windows Vista megjelenésével komoly bajban voltak a fejlesztők és a felhasználók is. Előbbiek – habár az operációs rendszer fél évtized alatt került csak kiadásra kész állapotba – nem tudtak időben felkészülni az architektúra váltásra, aminek következtében megbízhatatlanná vált a programok, hardvereszközök egy része. Ebből kifolyólag az ostor a korai váltókon csattant: a lelkesen átálló felhasználók számos esetben magukra maradtak összeomló Windows-ukkal.
Szerencsére az elmúlt szűk másfél évben komoly javulás következett be e téren – mind a Microsoft, mind a külső fejlesztők komoly energiát fektettek abba, hogy helyreállítsák a vásárlók bizalmát az operációs rendszerrel kapcsolatban. Kijelenthetjük, hogy most már nagyjából túl vagyunk a Vista bevezetésével kapcsolatos megrázkódtatáson, igaz, mostanában az SP1 okozhat inkompatibilitási problémákat. Érdemes tehát visszatekinteni, hol akadt a legtöbb hiba.
Négy nagy céghez köthető a problémák kétharmada (64,8 százaléka), foglalta össze a témát az Ars Technica. Az Intel 8,8, az Ati 9,3, a Microsoft pedig 17,9 százalékkal részesedik a tortából. Az élen pedig az Nvidia végzett, amely egymaga felelőssé tehető a problémás esetek majdnem 29 százalékáért. Ezen felül a korábbi lefagyások 17 százalékánál nem volt egyértelmű, hogy melyik vállalat okozta a problémát, míg a kisebb esetben előforduló összes többi fejlesztő a lefagyások, összeomlások 18,5 százalékáért felel.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2008/04/01/szoftverlefagyasok-windows-alatt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





