Laptop
Harmadára csökkenő bootidő – SSD-vel
Megjelentek a winchestereknél most már tényleg gyorsabb memóriaalapú háttértárolók.
Az Engadgetnél nemrég végeztek néhány tesztet a legújabb, Samsung fejlesztésű solid state diskekkel. A Seagate Momentus percenként 5400-at fordulni képes tányérjait tartalmazó, SATA csatolófelületű, 2,5 colos, vagyis noteszgépekbe szánt winchesterével mérték össze (a h2benchw szoftver segítségével) a 64 GB-os memóriaalapú háttértárolót. Ennek során úgy találták, hogy az átlagos véletlenszerű hozzáférés 20-33-szor gyorsabb volt, mint a merevlemez esetén (0,9 ms), ugyanakkor a véletlenszerű írás négyszer lassabbnak bizonyult.
Egyértelművé vált ugyanakkor a Samsung eszközének fejlettsége, amikor nem szintetikus teszteket, hanem való életbeli vizsgálatokat hajtottak végre rajta. A „hagyományos” winchesterekhez képest jelentősen lecsökkent a bootolási idő: a programokkal megpakolt rendszerindítás a korábbi 1 perc 45 másodperc helyett 30 másodperc alá szorult az SSD alatt. Ezt többek között az 52 MB/s-os olvasásnak és a 32 MB/s-os írásnak köszönhette a meghajtó. Egy nagyméretű, 2,75 GB-os állomány átmásolásánál nem mutatkozott nagy különbség a másolási időt tekintve: a flash drive 3:07 alatt, a winchester 3:00 alatt végzett a feladattal. Kicsit gyorsabb volt az SSD, amikor önmagukról önmagukra másolták ugyanezt a file-t (3:20 és 3:46).
A Samsung állítása szerint ezek az eredmények úgy érhetők el, hogy emellett egy átlagos noteszgépben 10-15 százalékkal megnő a működési idő, ha a winchestert lecseréljük az SSD-re. Az eszköz teljesen csendes, semmilyen zajt nem ad ki magából – a merevlemez-műveleteket kísérő jellegzetes kerregéshez év(tized)ek alatt hozzászokott fül számára nagyon furcsa a működése, állították az Engadgetnél. Két dolog áll csak terjedése útjában: a körülbelül fele akkora kapacitás, mint amit a felhasználók megszokhattak a noteszgépeknél, és a majdnem egy nagyságrenddel nagyobb ár.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2007/11/14/harmadara-csokkeno-bootido-ssd-vel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





