Laptop
Dömping az olcsó notebookokból
Az első egymillió 100 dolláros laptop.
A tajvani Quanta Computer megerősítette, hogy megkapta a rendelést az első egymillió, One Laptop Per Child (OLPC) projekt keretei között megalkotott hordozható számítógép gyártására. A köznyelvben csak 100 dolláros laptopként elhíresült készülék ugyan némileg drágább lett a kitűzött célhoz képest – az előállítási költségek jelenleg 130 dolláron állnak -, de idővel, az újabb és újabb megrendelések befutásával végül elérhetik a korábban célként kitűzött 100 dolláros álomhatárt.
Már többször írtunk az MIT professzorának, Nicholas Negroponte-nak kezdeményezéséről, mellyel a Föld szegényebb országainak gyerekeit szeretnék megismertetni a digitális világ vívmányaival. Az ezen célból létrehozandó laptopokat a kormányzatoknak kell megvásárolniuk, a tulajdonjogot viszont azok a gyerekek kapják meg, akiknek kiosztják a kis készülékeket. A költségek leszorítása végett szinte minden téren egyedi megoldásokat alkalmaztak: az AMD alacsony fogyasztású (és olcsó) processzorát, illetve Red Hat Linux operációs rendszert. Nem rendelkezik winchesterrel sem a kis készülék: memórialapú háttértára révén jobban ellen tud állni a fizikai behatásoknak (rázkódás, ütődés, leejtés). Még a biztonság kérdését is egy, legtöbbünk számára szokatlan módon oldották meg (bővebben itt).
Visszatérve a gyártásra: habár az OLPC maga nonprofit intézmény, azaz a laptopokon egyetlen cent nyeresége sincs, a Quanta szerény profitot realizál a megrendelésen. A vállalat képviselőjének közlése szerint: „A Quanta egy szerződéses gyártó, profitorientált üzletekben érdekelt. Nem tehetjük meg, hogy nem teszünk egy kis hasznot a laptopokra.”
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2007/02/16/domping-az-olcso-notebookokbol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





