Connect with us
Hirdetés

technokrata

CD-toknyi notebook

Laptop

CD-toknyi notebook

Összehajtogatható számítógép a Fujitsutól.

A PC-gyártó még a múlt héten, Franciaországban mutatta be Ultra Mobile PC elnevezésű prototípusát, melynek megalkotásakor kifejezetten a hordozhatóság kapta a legnagyobb hangsúlyt. Ennek köszönhetően összehajtogatva durván egy CD toknyi méretű eszközt láthat a prototípust vizsgáló, és ez még közel sem a végleges méret: a Fujitsu szerint kedvező piaci fogadtatás esetén a fizikai paraméterekben további csökkentést is eszközölni fognak.

Mindössze 8 colos LCD-vel találkozhat az, aki kihajtja a kijelzőt az összecsukott notebookból; ám ekkor a billentyűzet még mindig rejtett marad. Ha a felhasználó bal és jobb oldalt kiemeli zárt helyzetéből, akkor viszont egy durván 16 col széles keyboardot vehet használatba, ami kényelmes gépelést tesz lehetővé.

A Fujitsu közlése szerint körülbelül egy évig dolgoztak a designon, hogy az összecsukható kialakítást szinkronba hozzák a használhatósággal. Ennek eredményeként a tömeg tekintetében is sikerült csökkenést elérni: a vállalat szóvivője szerint a noteszgép sokkal könnyebb, mint egy hagyományos hordozható számítógép. Pontos adatot azért nem tudott mondani, mert egyelőre csak prototípus készült a masinából, így a készülék végleges súlya még változhat. Nem esett szó a processzor típusáról és az operációs rendszer specifikációiról sem – a Fujitsu ugyanis még nem hozott döntést ezekben a kérdésekben.

„A prototípus végzete a rá adott reakcióban rejlik.” – magyarázta a szóvivő a számítástechnikai paraméterek hiányát – „Normál esetben a könnyű mobil PC-ket az üzletemberek használják, mivel nekik a munkájuk során mindig szükségük van rá. Ez viszont túlmutat az üzleti felhasználáson – nagyon egyedit alkottunk.”



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2006/11/27/cd-toknyi-notebook/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés