Laptop
Notebook okozott légiriadót
Egy ausztrál repülőgép-társaság egyik gépén pánik ütött ki egy túlhevült noteszgép miatt.
A Virgin Blue légitársaság egyik Boeing 737-700-as típusú repülőgépén a minap igen furcsa eset következett be. A járat fél órányira volt már Coolangatta városától, amikor a Sidney-be tartó repülőgépen „amperszagot” éreztek. A legénység tájékoztatta erről a kapitányt, aki azonnal közölte a célállomással, hogy vészhelyzet lehet leszálláskor, készüljenek fel minden eshetőségre.
Habár a repülőgép fedélzetén már néhányan kigyulladt raktérről fantáziáltak, a szag oka sokkal prózaibb volt. A probléma forrása ugyanis az egyik utas volt, aki noteszgépét a repülőn is használta. Az ölben működtetett hordozható számítógép ugyanis túlmelegedett és így produkálta a rövid időn belül igen nagy riadalmat kiváltó szagot. Ez aztán elmúlt, amint a gép legénysége felkérte az utasokat, hogy foglalják el helyeiket és csatolják be öveiket – mivel az utas kikapcsolta és eltette a noteszgépét. Végül a repülőgép szerencsésen, minden probléma nélkül földet ért; arról azonban nem érkezett hír, hogy a túlhevülő noteszgéppel és tulajdonosával ezt követően mi történt.
Maga a jelenség egyébként nem ismeretlen: a nem megfelelő szellőzés miatt az egyes alkatrészek, a processzor, az akkumulátor vagy legrosszabb esetben a tápkábel is túlhevülhet, sőt, olyan esetről is hallhattunk már, amikor ki is gyulladt a notebook, leégetve ezzel egy család házát. A hordozható számítógép ölben való használata ráadásul a férfi nemzőképességre is rossz hatással van, ezt már több tanulmány is kimutatta.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/07/15/notebook-okozott-legiriadot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





