Laptop
Netscape 8
A mai napon indul újtára a kívül belül megújult böngésző.
Március elején írtunk arról, hogy a vállalat kiadta a 8-as Netscape nyilvánosan is kipróbálható, „nyúzható” tesztváltozatát. Azóta csak tesztelni lehet a böngészőt, de a minap bejelentették, hogy csütörtökön, azaz a mai napon fogják útjára engedni az egykor szebb napokat is látott browser legújabb változatát. A cikk írásának idejében még nem volt letölthető a hivatalos oldalról a szoftver – természetesen ha elérhetővé válik, feltesszük a Terminal Download adatbázisába is.
A nyolcas verzió egyik legjellemzőbb újítása egyébként az, hogy kifejezetten a jelszóhalász támadásoknak ellenállóra fejlesztették. Ha egy Netscape-es internetező olyan webhelyet látogat meg, mely rajta található egy folyamatosan frissített feketelistán, akkor a szoftver látványosan figyelmezteti a veszélyre, egyúttal pedig azonnal magasabb biztonsági korlátozásokat léptet életbe. További újdonságok dióhéjban: lehetővé teszi az internetezők számára, hogy böngészőjüket egy kattintással kiegészíthessék az RSS (Really Simple Syndication) technológiával, illetve egyszerűbbé válik a kezdőlap(ok) kezelése is.
Érdemes megjegyezni, hogy a böngészőt a vállalat a kanadai Mercurial Communications-szel együttműködve hozta létre, amire azért volt szükség, mert a Netscape korábban jelentősen megkurtította saját programozóinak számát. Futtatásához minimálisan egy 233 MHz-es processzor, 64 MB RAM és 35 MB-nyi szabad háttértár szükséges. Windows 98, Millennium Edition, 2000 és XP operációs rendszerek alatt használható.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/05/19/netscape-8/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





