Laptop
IVSZ Gyurós Tibor Díj 2005
A nyertesek az IVSZ vándordíját, egy karmesterpálcát vehetnek át, amely a kiváló vezetői kvalitásokat szimbolizálja.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 1997 óta minden évben kitünteti azokat az informatikai menedzsereket, akik az elmúlt évben végzett szakmai tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez.
A hagyományoknak megfelelően idén is két kategóriában – „Az Év Informatikai Cégvezetője”, valamint „Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója” – jelölhetők szakemberek a megtisztelő címre. A díjat ünnepélyes keretek között Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Kovács Kálmán informatikai- és hírközlési miniszter nyújtja át a nyerteseknek 2005. május 26-án 19:00 órakor a budavári Hilton Hotelben.
A díjazottak kiválasztásának menete idén is a már jól bevált módon történik. A pályázati felhívást az IVSZ eljuttatta az informatikához kapcsolódó intézmények, minisztériumok, valamint a sajtó képviselőihez, akik ez alapján tehetik meg javaslataikat 2005. május 12-éig.
A kitüntetetteket a – független tagokból álló, IVSZ elnökség által felkért – Bíráló Bizottság választja ki. Az értékelés munkájában idén olyan prominens személyiségek vesznek részt, mint Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és technológiai Hivatal elnöke, Mosonyi György a MOL Rt. vezérigazgatója, Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter, Kovács Kálmán informatikai- és hírközlési miniszter, Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke, Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Lakatos Mária a Számítástechnika hetilap stratégiai tervezője, Martin József Péter a Figyelő hetilap főszerkesztője, Sági Gyöngyi, a Világgazdaság rovatszerkesztője, Szabadkai Andrea, Gyurós Tibor özvegye, Sziebig Andrea az IT-Business hetilap főszerkesztője, valamint Vértes János, a Prím-online főszerkesztője.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/05/10/ivsz-gyuros-tibor-dij-2005/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





