Laptop
Programozás éjjel-nappal – taroltak a lengyelek
Május 1-én, vasárnap 9 órakor véget ért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az V. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny.
Vasárnap reggel pontban 9 órakor, a 24 óra lejártával véget ért az V. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. Az immár hagyománynak számító rendezvényen összesen 49 ország 304 háromfős csapatából válogatták ki a 30 legjobbat, akik a helyszínen mérték össze programozói tudásukat, kitartásukat, állóképességüket. Mint minden évben, idén is egy központi téma köré épített feladatokkal kellett a versenyzőknek megbirkózni. A téma mobiltelefonok programozása volt, ezen belül hang- és alakfelismerésen, játékfejlesztésen volt a hangsúly, de zenére táncoló virtuális embert is programoztak a versenyzők mobiltelefonjaik kijelzőjére, és egy háromdimenziós labirintust is meg kellett jeleníteniük.
A kiértékelésben a csapatok is részt vettek, egymás ellen versenyezhettek mobiltelefonjaikra írt játékaikkal. A tavalyi győztes is segített a feladatok összeállításában, valamint a kiértékelésben.
A díjakat vasárnap délután osztotta ki Baross Levente a Schönherz Informatikai Stúdió, Kiss Attila a Balabit IT Kft., Papp Miklós a CGShop, Gránicz Ádám az EPAM és Prof. Recski András a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara képviseletében. „Idén az első 12 csapat között, összesen több mint 15.000 euró értékben tudtunk ajándékokat kiosztani.” – mondta Haidegger Tamás főszervező.
Az első helyet a Garbage Collectors csapat (Lengyelország) szerezte meg 820 ponttal, a második helyezett a qwertY csapat lett szintén Lengyelországból 745 ponttal, míg a Trial Version nevű magyar csapat végzett a harmadik helyen 736 ponttal. A legjobb tizenkettőbe összesen öt magyar csapat jutott be.
A megnyitót és a díjkiosztó ünnepséget az érdeklődők elő internetes közvetítésen keresztül a világ bármely pontjáról figyelemmel kísérhették.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/05/02/programozas-ejjel-nappal-taroltak-a-lengyelek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





