Laptop
Keresés: a Microsoft felvette a kesztyűt
A Google minap tett bejelentését nem hagyta szó nélkül a redmondi szoftverfejlesztő.
A Google másfél hete jelentette be desktop szoftverét, mely helyileg keres internetes adatok után. A nem túl fantáziadúsan elnevezett Google Desktop Search voltaképp egy olyan vékonykliens alkalmazás, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy saját e-mailjeik, Microsoft Office dokumentumaik, AOL csevegőlogok és már korábban megnézett weboldalak között kutassanak.
Igaz, hogy az internetezők között dominánsnak mondható Windows operációs rendszer rendelkezik saját file-keresővel, ám annak korlátjaira már Redmond is felfigyelt. Mivel következő generációs OS-e (melyben változás várható e téren) várhatóan csak 2006 folyamán jelenik meg, s a szoftverfejlesztő gigász nem tett különösebb lépéseket ezen a téren például a Windows XP-ben, ezért a lehetőség nyitva állt a Google előtt – amivel a vállalat élt is.
Pár napja azonban bejelentették a szoftverfejlesztő gigásznál, mintegy reagálva a Google bétatesztjére, hogy felveszik a kesztyűt. John Connors, a Microsoft egyik gazdasági igazgatója egy konferencián közölte, hogy még az idei év vége előtt megjelentetnek az MSN márkanév alatt egy úgy keresőtechnológiát – igaz, a Google-höz hasonlóan csak bétateszt állapotban. Ez nagy előrelépés a júliusi bejelentéshez képest; akkor Yusuf Mehdi, az MSN részleg vezérigazgatója mindössze annyit árult el, hogy még a Longhorn megjelenése előtt elérhetővé válik a szoftver.
Bár nem túl szorosan kapcsolódik ide, de a két vállalat rivalizálásában egy érdekes új adalék, hogy a Google a múlt héten megerősítette: hamarosan irodát nyit Kirklandben, Washington államban. A település Seattle kertvárosi részéhez tartozik – ha valakinek még mindig nem ugrik be: ez azt jelenti, hogy szinte ˝kőhajításnyira˝ a Microsoft redmondi ˝főhadiszállásától˝ telepszik meg az internetes vállalat.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/10/25/kereses-a-microsoft-felvette-a-kesztyut/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





