Laptop
Új gyártó az Ati-Intel-Nvidia párharcban
A notebookok grafikus chipjeit tekintve a fenti három nagy vállalat küzdött eddig a felhasználók kegyeiért, nemrég azonban egy, ezen a téren újnak számító jövevénnyel bővült a ˝csapat˝.
Az XGI – a piac többi nagy résztvevőjéhez képest – újnak mondható ezen a téren, nemrég tett szert ugyanis egy számára minden bizonnyal nagyon fontos szerződésre: a vállalat megállapodást kötött a Dellel. Talán sokan nem emlékeznek, de az egyik legismertebb amerikai forgalmazó régre visszanyúló üzleti kapcsolatban állt a Tridenttel – azzal a céggel, mely immáron az XGI részét képezi. Ezáltal az XGI ˝megörökölte˝ a Dellel kötött megállapodást is, amire nemrég egy új notebook megjelenése hozott bizonyítékot.
A Dell Inspiron 5160-as noteszgépe egy olyan 15 colos LCD-vel bíró hordozható számítógép, mely kétféle gyártó grafikus vezérlőit is hordozhatja magában: egyrészt a piacvezető Nvidia GeForce FX Go5200-asának két változatát, másrészt az XGI Volari XP5-öse (32 MB-nyi memóriával) is szolgálhat a folyadékkristályos kijelző adatokkal való ellátásáért. Persze ez az egy modell még nem jelent kánaánt az XGI számára, de az alacsony árszegmensben nagy tervekkel rendelkező vállalat számára jó lépés a profittermelés irányába.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/09/22/uj-gyarto-az-ati-intel-nvidia-parharcban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





