Connect with us

Hirdetés

technokrata

Véget ért a hazánkban megtartott nemzetközi programozóverseny

Laptop

Véget ért a hazánkban megtartott nemzetközi programozóverseny

2004. május 2-án vasárnap 9 órakor véget ért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a IV. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesülete és a Simonyi Károly Szakkollégium szervezésében az idei versenyen 27 csapat vett részt.

Vasárnap reggel pontban 9 órakor, a 24 óra lejártával véget ért a IV. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. Az immár hagyománynak számító rendezvényen összesen hét országból érkezett háromfős csapatok mérték össze programozói képességeiket, kitartásukat, állóképességüket.

Idén a feladat legnagyobb részét egy terepjáró virtuális környezetben való irányítása tette ki. Az autóiparban manapság kulcsfontosságú kérdés az automatikus navigációs rendszerek fejlesztése. A csapatoknak meg kellett oldani az előre generált hegyvidéki környezetben az autónavigálást a megadott pontok között, az úttartást, és egyes különleges feladatokat. Minden csapatnak egy videót is kellett készítenie a járművük legemlékezetesebb mutatványaiból, amelyet a többi versenyző közösen értékelt a délelőtt folyamán.

A második problémát, egy zenét játszó robotkar irányítását mindössze egy csapatnak sikerült megoldania. A többi feladatot a tíztagú szakmai zsűri bírálta el. A díjakat vasárnap délután az első 15 csapat között osztották ki a rendezők, összesen 10.000 euró értékben. A nyereményeket a támogatók képviselői adták át. A legjobb videók készítői különdíjban részesültek.

Az első helyet – csakúgy, mint tavaly – a neting csapat (Blahut György, Kovács Gábor, Szabó Balázs) szerezte meg 5490 ponttal (a megszerezhető 9000-ből). A tavalyi második, a Trial Version (Tringel Mihály, Nagy Gáspár, Ugron Balázs) is megőrizte pozícióját, 4326 ponttal; harmadik a svéd Jon Far Bestamma (Kreitz Gunnar, Larsson Jon, Bennedich, Max) lett, 4229 ponttal. A legjobb tízbe öt külföldi csapat került be.

A programozóverseny szakmai támogatói

– Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
– Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE)
– Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT)



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés