Laptop
Intel Centrino: végre támogatás a Linuxnak
Az Intel bejelentette, hogy a korábbinál sokkal jobban igyekeznek támogatni a Linuxot, ami a tavaly tavasszal bemutatkozott mobiltechnológiát illeti.
Will Swope, az Intel szoftverek és megoldások csoportjának vezérigazgatója a Linuxword konferencián tett interjújában megemlítette, hogy a chipgyártó vállalat hamarosan kiad egy olyan szoftvermodult, melynek révén a jelenleginél sokkal jobban támogathatja a Centrino technológia a Linuxot. Ismeretes, hogy a tavaly márciusban útjára bocsátott mobilplatform a kezdetektől fogva teljes támogatásban részesítette a Microsoft Windows-át. Swope kifejezte reményét, mely szerint az Intel ezután egy nyíltforrású driverrel is ˝kedveskedhet˝ a pingvines operációs rendszert használóknak.
Habár a noteszgépeken szinte majdnem csak Windows dolgozik, a Centrino Linux-támogatásának hiánya miatt gyakorlatilag kizárta vásárlói közül a linuxosokat. Az elmúlt időszakban azonban egyre agresszívebb terjedésbe kezdett a nyíltforrású operációs rendszer a mobil számítógépeken is, így az Intel úgy döntött, hogy végre megsegíti ezt a felhasználói tábort. A döntés következtében már nemcsak a Pentium M és a hozzá tartozó chipkészlet használható ebben a környezetben, hanem az eddig Linux alatt gyakorlatilag alkalmazhatatlan vezetékmentes hálózati elérést biztosító megoldás is.
Arra a kérdésre, miszerint ez miért nem történt meg eddig, nagyon egyszerű a válasz. A chipgyártó vállalat nem szerette volna ugyanis a szükséges meghajtóprogramot nyíltforrásúként kiadni, mivel az ehhez fűződő szellemi jogokat az Intel titokként kezelte. Ezt továbbra is szeretné ebben a státuszban tartani, Swope közlése szerint elsősorban ezért nem lesz az első modul nyíltforrású. Arról, hogy mikor fog megjelenni, nem árult el részleteket az igazgató.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/01/22/intel-centrino-vegre-tamogatas-a-linuxnak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





