Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az első, kifejezetten notebookokhoz szánt Linux

Laptop

Az első, kifejezetten notebookokhoz szánt Linux

A Lindows útjára bocsátotta LindowsOS Laptop Edition operációs rendszerét, mely az első linuxalapú OS, ami kifejezetten a mobil számítógépeket célozza meg.

A hordozható számítógépeknél egy elég fontos szempont, hogy minél tovább lehessen külső energiaforrás nélkül használni. Ezt az időt az akkumulátor kapacitásának növelésével, a megfelelő hardverelemek használatával illetve a célt szem előtt tartó szoftveres beállítások segítségével lehet minél hosszabbra nyújtani. A LindowsOS Laptop Editionje a fejlesztők szerint az erőforrás-menedzsment terén újítást hoz, mivel képes a noteszgépet sleep állapotba helyezni. A kis eszközt összezárva, vagy a Sleep funkciót magából az operációs rendszerből kiválasztva az összes, éppen futó munka mentésre kerül, a notebook pedig leáll. Ebből az állapotból kihozva ugyanott lehet folytatni a munkát, ahol a felhasználó abbahagyta.

A fenti funkció egyáltalán nem számít újdonságnak Windows-os környezetben, de a Linux (eltekintve pár specializált kivételtől) eddig nem igazán remekelt a számítástechnika ezen, az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet vállaló szegmensében. Ugyanígy, a WiFi kártyákkal való kompatibilitás sem váltana ki nagy meghökkenést egy microsoftos operációs rendszerrel ellátott noteszgép esetén, Linux alatt azonban mindenképpen tiszteletreméltó eredmény. A LindowsOS Laptop Edition az internetezést könnyítő gombok használatát is támogatja (melyekkel például a levelezőprogram indítása vagy a böngésző megnyitása válik kényelmesebbé).

˝Tavaly a gyártók 30,5 millió noteszgépet hoztak forgalomba.˝ – mondta Michael Robertson, a Lindows vezérigazgatója – ˝Ez a szám a világ PC piacának a 25%-át jelenti. A LindowsOS Laptop Edition az asztali Linux előnyeit hozza el ebbe a gyorsan növekvő szegmensbe.˝

Jelenleg is már két olyan noteszgép kapható, mely LindowsOS-szel rendelkezik. Az Olympic Athena 900 dollárba, az Olympic Spartan 960 dollárba kerül – ezen árakhoz pedig mindössze 10 dollárral járul hozzá az operációs rendszer (például a Microsoft Windows XP Pro verziójának vásárlásával közel 200 dollárral kerülnének többe ezek a hordozható számítógépek). A szoftvert azonban önmagában is le lehet tölteni: a CNR Warehouse tagjainak ingyenesen, mások számára 50 dollárért (a dobozos verzió ára 60 dollár).



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés