Laptop
Easy CD & DVD Creator: CD- és DVD-írás egy programmal
A Roxio neve ismerősen cseng azok körében, akik komolyabban foglalkoznak optikai meghajtókkal való adatrögzítéssel. Az Easy CD Creator elnevezésű szoftverrel számos felhasználót meghódító cég most ötvözte a két médiára való adatrögzítési lehetőséget egy alkalmazásban.
Keddtől érhető el az Easy CD & DVD Creator 6-os verziója, amely – mint nevéből is látszik – abban tér el leginkább elődeitől, hogy nemcsak CD írására, hanem DVD-k kezelésére is képes. Mit tud összességében? A filmek, zenék, fotók és adatok rögzítésén kívül rendelkezik a PhotoSuite nevű alkalmazással is (ez egy képszerkesztő csomag), illetve audió eszközökkel – zeneszerkesztéshez és MP3-ak rippeléséhez.
Christi Wilkerson, a Roxio termékmenedzsere elmondta, hogy amikor útjára bocsátották az első Easy CD Creatort, a felhasználók még többnyire csak adatmentésre használták a csillogó korongokat. Időközben azonban széles körben elterjedt a CD, ezzel összefüggésben pedig kiszélesedett a felhasználási kör (képek tárolása, videoállományok rögzítése stb.) és megjelent az integrált kezelői felületre való igény. Ennek kielégítésére ötvözték a CD-írást a DVD-írással.
Ugyan a DVD-írók még korántsem rendelkeznek akkora piaccal, mint kistestvéreik, ennek ellenére az utóbbi időben több, erre szakosodott szoftver is megjelent – a Roxio felé billenti viszont a mérleget az, hogy komplett csomagot kínál a felhasználó számára. Maga a program egyébként teljes verzióban 100 dollárba kerül, ám egy korábbi változat birtoklása esetén már csak 70 dollárt kell kifizetni az upgrade változatért.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2003/02/18/easy-cd-n-dvd-creator-cd-es-dvd-iras-egy-programmal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





