Laptop
Nvidia: új grafikus processzor augusztusban!
Több érdekes bejelentést is tett az Nvidia vezérigazgatója, felcsigázva a kiváncsiságot.
Nemrég került napvilágra, hogy az Nvidia és a Microsoft között nézeteltérés adódott az Xbox kapcsán, ám az Nvidia (a nyilvánosság felé legalábbis) mindenkit azzal nyugtat, hogy a két cég közötti kapcsolat továbbra is erős.
Ennek ellenére zajlik tovább az élet a grafikus chipeket gyártó vállalatnál. Nagy energiabefektetéssel dolgoznak egy új processzoron, mely várhatóan augusztus körül fog majd testet ölteni a nyilvánosság előtt. Gyártásában az egyik tajvani félvezető-gyártóra (TSMC) támaszkodnak majd, illetve annak 130 nanométeres gyártási eljárására.
Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója nem árulta el a készülődőben levő chip nevét, s semmilyen egyéb részletet nem közölt, mindössze annyi derült ki, hogy az év elején debütált GeForce 4-hez képest teljesen új alapokra helyezték a fejlesztést.
Emellett kiderült még, hogy nagyobb hangúlyt fognak helyezni a Macintosh számítógépek grafikus vezérlőinek piacára, valamint folytatni kívánják az alaplapi nForce chipkészlet tavaly év végén megkezdett fejlesztését.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/05/02/nvidia-uj-grafikus-processzor-augusztusban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





