Laptop
Mobilizálható Flash?
A Macromedia olyannyira mobilizálhatóvá fejleszti a Flasht, hogy az akár hordozható eszközökön is kiválóan alkalmazható lesz…
A Macromedia Inc. komoly eredményeket ért el a Flash mobilizálhatóságával kapcsolatban, s a cég jelenleg a vezeték nélküli, hordozható eszközökön való megoldások lehetőségére fókuszál. A tulajdonosok ennek érdekében megfelelő igazgatót is szeretnének az új részleg irányítására. A rövid listán első helyen szerepel a Microsoft szoftvergyártó egykori alelnöke, Paul Gross.
A vállalat már rajtra kész, hogy Flash Playerét leszállítsa a Nokiának, a 9200-as kommunikátor-szériák részére, s az év közepére más telefonok számára is elérhetővé teszik.
„Tájékozottak vagyunk, hogy számtalan cég már otthagyta a fogát a wireless piacon” – mondta a Macromedia egyik vezetője, aki úgy véli: ez még több okot ad arra, hogy cége belevágjon a fejlesztésekbe. Ugyanis a fogyasztók egyre inkább érdeklődnek grafikus alkalmazások iránt, főleg a hordozható területeken – a bányásztól a bankárig, az autószerelőtől a geológusig – állítják a cég szakértői.
A Macromedia tulajdonosai azt szeretnék, ha a Flash széleskörűen alkalmazottá válna, azonban elemzők szerint a legnagyobb baj, ami megakadályozza, hogy a Flash telefonokra kerüljön, az a tárolás és a készenléti idő, melyeknek problémáját csupán bővítő modulokkal lehet orvosolni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/04/16/mobilizalhato-flash/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





