Laptop
USB 2.0, mint PC-szabvány?
Egyre jobban terjednek az USB 2.0 csatolót használó perifériák, s úgy tűnik, lassan már szabvánnyá fejlődik…
Növekvő tendenciát mutat a Microsoft és az Intel által is támogatott, egyre népszerűbb csatolófelület, az USB 2.0.
Eddig az ezt támogató chipsetek nem számítottak tömegcikknek, az Intel azonban a második negyedévre tervezi azon chipkészleteinek hivatalos bemutatását, amelyekbe az USB 2.0 vezérlőáramköröket is beépítette. A Microsoft pedig – miután a Windows 2000 operációs rendszerben is megtalálható az USB 1.1 driver – az USB 2.0 meghajtó programját a Windows XP-be építette bele.
További félvezető és integrált áramkör tervező vállalatok szintén készen állnak belépni az új USB 2.0-platform piacára. Olyan nemzetközi chipgyártók, mint a Cypress Semiconductor, az Atmel és a Philips már gyártják USB 2.0 chipjeiket, míg a tajvani IC-gyártók új termékei is támogatják a csatoló használatát.
Hasonló az eset a VIA VPSD-vel is, amely bejelentette a PCI buszos VIA 2580E kártyáját, mely a nemrég megjelent VIA VT6202 chipre épül, és négy darab USB 2.0 port található rajta.
Így joggal mondhatjuk, hogy az USB 2.0 – melynek nagy ellensége a FireWire – a PC-szabványok új tagja.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/04/14/usb-2-0-mint-pc-szabvany/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





