Laptop
Nem hívják vissza az Xboxokat
A Microsoft szerint csupán elenyésző számú Xbox konzollal akadtak gondok, ezért nem szükséges visszahívni a terméket.
Egy, a Japánban forgalomba hozott Xboxokban felfedezett hibáról nagyobb számban körülbelül két héttel ezelőtt, az Xbox játékkonzol szigetországbeli bevezetését követően láttak napvilágot beszámolók (noha az USA-ban is hírt adtak néhány hibás példányról, de ezek száma elhanyagolható volt). Több Xbox tulajdonos azt tapasztalta, hogy a konzol DVD meghajtója összekarcolja a belehelyezett lemezeket, noha a legtöbb esetben a karcolások ellenére is használhatók maradtak a korongok.
A Microsoft közleménye szerint a hibajelenség csupán az eddig eladott konzolok jóval kevesebb, mint 1 százalékát érinti, ezért nem is hívják vissza a terméket sem Japánban, sem pedig az Egyesült Államokban. Természetesen minden vásárló játékgépét átvizsgálják, ha az bármi gondot tapasztal az Xbox működésével, és kicserélik, vagy megjavítják a problémás példányokat. Az eddigi visszajelzések szerint egyébként a Microsoft jól végzi a dolgát, és végrehajtja az esetleges javításokat, bár egy felhasználó arról számolt be, hogy többször is vissza kellett küldenie Xbox gépét, mire tényleg megjavították azt.
A szoftveróriás egy képviselője elmondta, a japán Xboxokkal kapcsolatos hibajelenség nem befolyásolja a termék március 14-i európai és ausztráliai piacokra történő bevezetését.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/03/08/nem-hivjak-vissza-az-xboxokat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





