Connect with us
Hirdetés

technokrata

1,1 millió Xboxot szállított le a Microsoft

Laptop

1,1 millió Xboxot szállított le a Microsoft

A Microsoft bejelentette, hogy első konzolgépéből eddig 1,1 millió darabot tudott leszállítani a boltokba.

A szoftveróriás közlése szerint eddig 1,1 millió darab Xboxot szállított le az amerikai boltokba, ezeket várhatóan legalább további 300 ezer darab fogja követni december végéig.

Azt egyelőre nem közölte a Microsoft, hogy pontosan hány játékgépet sikerült értékesíteni a november 15-i bevezetés óta, de a cég az idei év végéig 1-1,5 millió darabot szeretne eladni az Egyesült Államokat és Kanadát magába foglaló észak-amerikai piacon.

Korábban úgy tervezték, a bevezetés napján 600-800 ezer darab Xbox lesz majd elérhető, ám elemzők úgy vélik, ekkor valójában csak körülbelül 300 ezer példány került a boltok polcaira.

A Microsoft 299 dolláros játékkonzoljának két vetélytársa is akad: a Nintendo vadonatúj, 199 dollárért kínált GameCube, illetve a Sony szintén 299 dollárba kerülő, ám már egy éve kapható Playstation2 személyében. A múlt héten közölték: az eladott játékszoftverek mennyisége alapján történt számítások szerint az Xboxnak minden eddigi konzolnál nagyobb sikere volt a bevezetés napján, míg a Nintendo szerint a GameCube teljesített jobban három nappal későbbi debütálásakor.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2001/12/10/1-1-millio-xboxot-szallitott-le-a-microsoft/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés