Connect with us

Hirdetés

technokrata

A briteknél ingyen is lesz Windows Phone 8

Dotkom

A briteknél ingyen is lesz Windows Phone 8

Itthon is követendő példa lehetne: vidd el ingyen, alacsony havidíjért.

Teljesen elfogadható áron kerülnek az Egyesült Királyságban forgalomba az új Windows Phone 8-as készülékek. Kell is a friss vásárló, hiszen a Windows Phone piaci részesedése jelenleg annyira elenyésző, hogy már-már az „Egyéb” kategóriába sorolják. A Nokia Lumia 920 és 820 már ezen a héten debütál Angliában és Franciaországban, az árak pedig elképesztőek.

Anglia első 4G-s hálózatánál, az EE-nél a Nokia és HTC készülékek november 9-én jelennek meg. A Lumia 920 49 fontért vihető majd el (17 ezer forint), a 820 pedig ingyen. A HTC 8X 29 fontért választható (10 ezer forint), a 8S pedig szintén ingyen hazavihető. A Lumiák és a 8X esetében az előfizetés 36 fontról indul (13 ezer forint), a 8S pedig mindössze havi 20.5-et visz el a fizetésből (a minimál órabér Angliában valamivel 6 font felett van).

A Three-nél a HTC 8X 30 fontért választható (10 és fél ezer forint), ennek havidíja minimum 29 font (10 ezer forint). A 8S-ről nem tudni, viszont valamikor novemberben vezetik be a Windows Phone 8 életérzést.

Az O2-nál nem lesz Lumia 920, helyette a Samsung Ativ S lesz kapható. A Lumia 820, az Ativ S és a 8S előfizetés esetén ingyen elvihető, a 8X-ért kell csak fizetni nagyjából 10 ezer forintnyi fontot. A havi előfizetési díj is eszerint alakul: mindegyik készülék havi előfizetési díja 36 font lesz havonta (13 ezer forint), kivéve a 8S-é, annak havidíja mindössze 21 és fél font (7600 forint).

A Vodafone-ról semmit nem tudni, mindössze annyit, hogy lesz majd Lumia 820 és a HTC 8X és 8S is valamikor.

A Phone4U már nem annyira barátságos a havidíjban, de a cikk teljessége érdekében meg kell említenünk ezt a szolgáltatót is. A Lumia 920-as készülék 20 fontért választható egy minimum 46 fontos (7 ezer forint) előfizetés mellé (16 ezer forint). A Samsung Ativ S 36 fontost havidíjért (13 ezer forint), a Lumia 820 és a HTC 8X 31 havi 31 fontért (11 ezer forint) és a HTC 8S 20.5 fontos előfizetésért (7 ezer forint) választható.

Várjuk a magyar díjszabásokat és akkor ígérem, összevetjük az angliai listaárakkal.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés