Connect with us

technokrata

Figyelem, ma az apák jönnek!

apák

FrissInfo

Figyelem, ma az apák jönnek!

Figyelem, ma az apák jönnek!

Június harmadik vasárnapján, idén június 21-én ünneplik világ szerte az apák napját. Még viszonylag fiatal ünnep Magyarországon, de számos módja adott, hogyan lehet elismerni a családok férfi tagjait. A MediaMarkt összegyűjtött néhány ötletet, melyek segíthetik a választást, egészen a régi időket idézőktől a legmodernebbekig.

Míg az anyák napját régóta ünnepeljük, az édesapákról szóló nap még újkeletűnek számít hazánkban. Magyarországon 1994 óta hivatalos az ünnep, a United Way mozgalmának köszönhetően. Habár nálunk igencsak fiatalnak számít és kevésbé elterjedt az anyák napjához képest, addig Amerikában még a törvénybe iktatása előtt (1972, Richard Nixon elnök közbenjárásával) is rendszeresen ünnepelték. Szükségességére egy polgárháborús veterán lánya, Sonora Smart Dodd mutatott rá az 1900-as évek elején, akinek apja őt és nyolc testvérét nevelte fel egyedül, felesége halála után. A nő édesapja példájából kiindulva úgy gondolta, jár az apáknak is egy ilyen jellegű megtiszteltetés.

A világ legtöbb országában június harmadik vasárnapján tartják az apák napját, érdekesség viszont, hogy az Egyesült Királyságban kilenc hónappal megelőzi az anyák napját.

Tágabb szemléletből véve kimondható, nemcsak az édesapák, de a család férfi felmenői mind figyelmet érdemelnek ezen a napon, így a nagyapák, de akár a nagybácsik, keresztapák is. A valódi ajándék pedig maga a figyelem, amennyiben pedig tárgyi ajándékra esik a választás, olyant érdemes vásárolni, amire régóta vágynak, valóban hasznos a számukra, vagy éppen egy közös programhoz szükséges.

Retro mozi otthon (akár autós mozi verzióban)

Egy házimozi rendszert könnyen össze lehet állítani otthon is, amennyiben pedig kert, vagy belső udvar is van, még az autós mozi ötlete sem elvetendő. Egy vetítővásznat és projektort szükséges beszerezni hozzá, majd elő a garázsban álló autót, apa kedvenc (régi) filmjeit és a nassolnivalót. Érdemes állványra felszerelt vásznat választani (legbejáratottabb a háromlábú állvánnyal felszerelt), mert ezt egyszerű rögzíteni még a kertben is.

Zeneélmény újratöltve

Amennyiben apa vagy nagyapa igazi zenerajongó, érdemes őket meglepni egy bakelit lemezjátszóval. Az új típusú lejátszókon ugyanúgy élvezhető a vinyl adta páratlan hangminőség, mely az elmúlt években nem hiába kezdett el hiányozni a zenerajongóknak. Az elérhető lemezjátszók között található igazi retro hangulatot idéző vagy modernebb kinézetű is, a legújabbak pedig már beépített előerősítőt is tartalmaznak a magasabb hangélmény érdekében.

Ki mondta, hogy a játékkonzolok csak a videójáték-őrülteknek valók?

Számos olyan játék elérhető már ugyanis, melyekkel az egész család játszhat – nemtől, kortól és érdeklődési körtől függetlenül. Érdemes beszerezni olyan játékokat is (a férfiasak mellett), amiben a család összes tagja részt vehet. A teljes élményért érdemes egy kedvező szoftverelőfizetést is társítani a csomaghoz, hogy akár az ismerősöket is bevonhassa a család egy igazi többjátékos partiba.

Apa a kertben és a barkácsasztalnál: biztos minden megvan?

A legújabb elektromos szerszámgépek nem biztosan. Érdemes szétnézni a ház körül, hogy mi az, ami még hiányzik a kertész- és barkácskészletből. Egy elektromos fűnyíró fontos szerepet játszhat a kert rendbetételében, ezt pedig ki lehet egészíteni egy fűszegélynyíróval, hogy a precíz családfő mindenre figyelni tudjon. A barkács területet tekintve, egy praktikus méretű akkus kézifűrész, vagy egy elektromos kézigyalugép egyaránt jól jöhet, így érdemes előre finoman megérdeklődni, melyik jöhet nagyon jól a közeljövőben.

A jó öreg kerti grill: a férfiak terepe hódíthatatlan

Ha a szívükhöz a hasukon át vezet az út, azzal a család is jól járhat: egy jó apák napi grillparti keretében, például. Egy kontaktgrillsütővel még csak ki sem kell menni a konyhából, ha rossz az időjárás. Ezek a sütők kis helyen is elférnek, valamint a legjobb bennük, hogy utána könnyen tisztíthatók – a férfiaknak máris kedvcsinálóként szolgál. Amennyiben szabadtérre esik a választás, egy faszenes grillsütő igazán alap terméknek számít, ha pedig bográcsozni vágyna a családfő, ellenőrizzük, van-e otthon igazi zománcozott gulyás bogrács.

Olvasni, jegyzetelni, zsebbe tenni

Az e-book olvasó nem csak az apák vagy nagyapák új, szemkímélő könyve lehet, hanem egy teljes jegyzettömb. Elektronikus jegyzeteket, olvasnivalót ugyanis már egy egyszerű zsebkönyvben is meg lehet jeleníteni, Wi-Fi csatlakozás csupán az anyagok letöltéséhez szükséges. Ezek az eszközök könyv és képformátum felismerésére egyaránt alkalmasak. Ideális ajándék, amennyiben az illető hajlamos szanaszét hagyni a jegyzeteit, olvasnivalóit, vagy éppen nincsen már több hely a könyvespolcon.

További FrissInfo

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

samsung galaxy
TAG Heuer Carrera

SmartWatch

Új luxus kollekcióval rukkolt elő a Tag Heuer

2020. szeptember 24. csütörtök
dell laptop

Kütyük

Dell laptop: iskolások számára ideális választás!

2020. szeptember 23. szerda
samsung
galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin