Connect with us
Hirdetés

technokrata

Minden jel arra utal, hogy ez Trump saját Twittere

GETTR

Dotkom

Minden jel arra utal, hogy ez Trump saját Twittere

Minden jel arra utal, hogy ez Trump saját Twittere

A GETTR a szólásszabadságot és közösségi média platformok monopóliuma elleni harcot tűzte a zászlajára.

A januári, Kapitólium elleni támadást követően a Twitter és a Facebook is kitiltotta Donald Trumpot, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a választási bukást követően fanatikusok ezrei ostromolták meg az amerikai törvényhozás legfontosabb épületét. A korábbi elnök nemrég saját blogot indított, ezt azonban azóta már le is állította, és a jelek szerint egy sokkal jobb alternatívával állt elő.

Mindenféle csinnadratta nélkül, szép csendben indult el csütörtökön a GETTR, amit már a Google Play-ről és az Apple App Store-ból is letölthetnek azok, akik egy “elfogulatlan közösségi hálót” keresnek. Maga az alkalmazás nagyon hasonlít a Twitterhez, a felhasználók követhetik egymást, megoszthatnak szöveges posztokat, képeket és videókat, a legnépszerűbb tartalmakat pedig külön is listázza a program.

Bár elvileg a platform most indult, a jobboldali Newsmax egyes bejegyzései 2015-ös dátummal rendelkeznek, és a Trump kampány kommunikációs igazgatójának, Tim Murtaugh-nak is vannak fent 2019-es bejegyzései. Bár Trump még nem kezdett el posztolni, a platformot koordináló Jason Miller úgy nyilatkozott:

“A korábbi elnök majd eldönti, csatlakozik-e, mindenesetre a platform készen áll a fogadására, ha így dönt.”

Forrás: PCWorld

Tovább
Booking.com

További Dotkom

Booking.com
 

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Booking.com
 

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Dotkom

Közösségi döntés az utakról

2025. április 30. szerda

Dotkom

Jön a nyuszi, megy a magyar

2025. április 18. péntek

Dotkom

Íme a magyar “jajj, ne!” statisztika

2025. április 15. kedd

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés