Gyakran vagy rosszkedvű? Akkor ne Facebookozz!
Egy kutatás rávilágított, hogy milyen hatással van ránk a közösségi oldal!
Sokszor vádolják azzal a közösségi oldalakat, hogy afféle kirakatként működnek és az emberek nem a valóságot látják a másikról, hanem sokkal inkább egy feldíszített, édes mázat. Ezzel kapcsolatban készítettek egy kutatást a Koppenhágai Egyetemen szakértői, akik 1095 ember segítségével végezték el a tesztet.
A feladat során a jelentkezők felét “eltiltották” a Facebooktól, míg a másik csapatnak ugyanúgy kellett használnia az oldalt, ahogyan eddig. A hét eltelte után kiderült, hogy az eltiltottak 13%-a nem bírta ki és annak ellenére elkezdett facebookozni, hogy nem szabadott volna. Azok viszont, akik végigcsinálták a kísérletet, nagy eséllyel boldogabbak voltak, mint a folyamatosan Facebookon lógó ismerőseik, hiszen 88%-uk úgy nyilatkozott, hogy javulást érez a közérzetében.
Ezzel kapcsolatban a tanulmány rávilágított arra, hogy a tesztben résztvevő, folyamatosan Facebookozó emberek 55%-a érzi úgy, hogy stresszt okoz számára, ha a Facebookon mások sikereivel találkozik, 39%-uk pedig úgy nyilatkozott, hogy szerinte kevésbé boldog, mint azok akiket az oldalon lát. Összehasonlításképp, azok akik hanyagolták a közösségi oldalt, általánosan jobban érezték magukat és azt is elárulták, hogy a feladataikra is jobban tudnak koncentrálni.
Persze szó nincs arról, hogy egy pillanat alatt abba kellene hagynunk a Facebook nézegetését, ugyanakkor nem árt ha leszokunk az állandó böngészésről és több időt töltünk az igazán hasznos dolgokkal.
